Everness Indián Nyár – négy intenzív nap saját magunkért

nlc | 2017. Szeptember 02.
"Az őszi Everness mindig picit más, mint a júniusi nagyfesztivál. Bensőségesebb, exkluzívabb, családiasabb rendezvény, ami lehetőséget nyújt az elmélyülésre, az önismeret beható gyakorlására" – mondja Klein Csaba, az Everness Indián Nyár fesztiváligazgatója.

Mozgás- és táncprogramok, meditációs ülések, koncertek, önismereti előadások és workshopok – az Everness ősszel is hozza a formáját és a lehetőséget, hogy egy kicsit magunkkal foglalkozzunk. A szervezők idén különös hangsúlyt fektettek a programok szerves egymásba kapcsolására, így több napon is átível majd például Palacskó András és Somogyi Péter előadása, Nirmal Naam Singh minden reggel 6-tól várja a kundalíni jóga iránt érdeklődőket, illetve a szívtánc mélyre hatoló módszerét is gyakorolhatja, akinek kedve és bátorsága engedi.

“A három légzésgyakorlás egymásra épül majd, ami elsősorban a mélyebb tisztulást, megélést, rálátást segíti” – mondja Huszti Sándor, a transzlégzés program vezetője.Az első alkalom a résztvevők aktuális problémáinak tisztánlátását segíti, a megoldások megérzése felé visz. A következő nap a személyiségtől a lélek felé vezető úton segít előre, míg a befejező alkalom már a lelkünknek a mindenséghez való kapcsolódásáról fog szólni. 

A tudatosság fesztiválján nem meglepő, hogy minden előadó azért dolgozik majd, hogy a fesztiválozókat egy tudatosabb, testileg, lelkileg egészségesebb életforma felé segítse. Hasonló tervekkel érkezik Czirják Eszter családállító terapeuta is.

“Azt gondolom, ennek a módszernek az egyik legnagyobb hozadéka az, hogy rá tudunk látni, melyek a valódi érzéseink egy adott problémakörben, adott személlyel, helyzettel kapcsolatban. Amikor egy elakadt szituációt tudatosan már milliószor kielemeztünk, de még mindig nem jöttünk rá a megoldásra, akkor nagy segítséget nyújthat a családállítás. A fesztivál három napja során kiscsoportos állításokkal indulunk el felkutatni a résztvevők saját hozott problémáit, illetve kollektív állításokkal egy-egy nagyobb, sokakat érintő blokkot is oldunk majd.”

Szintén többnapos workshopot tart majd Kálóczy Anetta, aki a théta-healing meditáció jótékony hatásaival ismerteti meg a látogatókat. “A meditáció segítségével théta hullámra állítjuk át az agyunkat,  ami egy különösen fontos és nagy lehetőségeket nyújtó rezgés. A gyökér- vagyis az alapproblémánk feltárása, átformálása és elengedése után a foglalkozást pozitív megerősítésekkel, úgynevezett betöltésekkel zárjuk majd.”

A fenti hosszabb, elmélyülést segítő programokon kívül azonban még számos előadó, tanító, tréner érkezik a fesztiválra, a fesztiválozókért. A saját belső útjáról mesél Garami Gábor, shakti táncot tanít Lajprem Kaur és Edina Bir Devi, lesz NIA, csikung, jógaórát tart Dada Ravi maori szerzetes és Stepan Cristanov mellett számtalan hazai oktató.

A zenei színpadokon sok más mellett fellép majd a JamEse, az indiai Tapi Project, az egzotikus hangszereken játszó Meybahar, a Samsara Boulevard, Gozlán Fatima, az orosz származású Stepan Cristanov, és idén is koncertezik Bársony Bálint Hangutazók produkciója.

Az Everness Indián Nyár továbbra is gyermek- és a kutyabarát fesztivál – 14 éves korig a  belépés ingyenes, illetve szeretettel látják a jól nevelt házi kedvenceket.

 

Exit mobile version