Karambolozott, kislánya hasát pedig felhasította a biztonsági öv

nlc | 2017. Szeptember 25.
A biztonsági öv csaknem kettévágta azt a hatéves kislányt, aki édesapjával ült az autóban, amikor az apa nekiment egy fának. A gyerek nagyon komoly sérüléseket szenvedett, amikért a szülők felelnek.

A hatéves virginiai Samantha nem volt még elég magas ahhoz, hogy apja kocsijának hátsó ülésén gyerekülés nélkül utazzon, szülei mégis így tették az autóba. Bár bekapcsolták a kislány előtt a biztonsági övet, ez a védelem nemhogy nem volt elég, amikor az apa karambolozott, hanem a gyerekülés nélkül még kifejezetten ártott is. 

Az apa kicsúszott autójával, és nekiment egy fának, a Samantha előtt áthúzott biztonsági öv pedig a gyerek hasába fúródott. Olyan mélyen felvágta a kislány hasát, hogy a belső szervei kilátszódtak, a kórházban úgy kellett a zsigereket mesterségesen egyben tartani. Samantha maradandó sérüléseket szenvedett.

Az NBC12-nek nyilatkozó orvos, Charles Bagwell szerint a szülők gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a gyereket már túl idősnek ítélik a biztonsági gyereküléshez, és nem ültetik bele még akkor sem, ha a magassága és súlya alapján a gyereknek még szüksége lenne a kiegészítőre. Ez történt Samanthával is, aki nem volt elég magas hozzá, hogy úgy üljön, ahogy a felnőttek, és így a biztonsági öv nem a csípőjénél ért véget, hanem a hasánál. Ez okozta végül a durva alhasi sérülését.

Amerikában erre már külön fogalom van, ezt hívják képletesen „biztonsági öv szindrómának”, mert tényleg borzasztó nagy a felelősség a szülőkön, hogy hova ültetik a gyereküket: a gyerekülés mellőzése adott esetben komoly fej – és gerincsérüléseket is okozhat.

Exit mobile version