Úgy szórták a pénzt Kínában, mintha nem lenne holnap: az Alibaba forgalma megint rekordot döntött

nlc | 2017. November 11.
Az amerikai fekete péntek a fasorban sincs, a legnagyobb kínai webáruházban fél óra alatt 1870 milliárd forint értékű áru talált gazdára.

Kínában november 11-e a szinglik napja, amit még a kilencvenes években találtak ki amolyan anti-Valentin-napként. Azóta viszont a 11.11 nem csak a szingliké, hanem egy hatalmas vásárlási őrületté nőtte ki magát, amelyre minden kereskedő akciókkal készül.

A kínai Alibaba, a világ legnagyobb kínai webáruháza idén 39 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le ezen a napon, mint tavaly, pedig akkor sem voltak gyengék a számok. A cég közlése szerint most 168,3 milliárd jüant, azaz csaknem 6780 milliárd forintot költöttek a vásárlók. Ebből ráadásul mintegy 1870 milliárd forint értékű áru az első 30 percben kelt el.

Csak az arányok kedvéért: a rekordnak számító legutóbbi amerikai Fekete Péntek és Cyber Monday során a kereskedők forgalma összesen 1724 milliárd forintnak megfelelő összeg volt.

(via Techcruch)

Exit mobile version