Nem egyformán fizetik ki a Quaestor-károsultakat

nlc | 2017. November 22.
Míg háromszáz befektetőt száz százalékban kifizetnek, rosszul jártak azok, akik a speciális Quaestor-törvény szerinti kártalanítást választották.

Nem mérik azonos mércével a Quaestor többnyire nem is létező értékpapírjait megvásároló kisbefektetőket. Míg sok károsult reménytelenül fut a milliói után, körülbelül háromszáz befektetőt teljes egészében kifizetnek – írja a Hvg.hu.

A lap birtokába került friss, második közbenső mérlegből ugyanis kiderül, hogy a cégtől fiktív értékpapírt vásárló befektetőket teljes mértékben ki tudják fizetni, megelőzve például az adóköveteléseket.

Erre 9 milliárd forint jut, ebből a befektetők 7 milliárdot kapnak, a fennmaradó kétmilliárdot pedig a Befektetővédelmi Alap és a Kárrendezési Alap, amelyek esetenként az ügyfeleket is kártalanították.

Nagyjából kétszázan viszont rosszul jártak, akik a speciális Quaestor-törvény szerinti kártalanítást választották. Ők többnyire nem kaptak teljes kártalanítást, hitelezői jogosítványaik viszont a felszámolás során az alapra szálltak át. A tényleges kifizetésre még várni kell, erre leghamarabb 2018 tavaszán kerülhet sor.

Exit mobile version