Új fapados légitársaság jön!

MTI/NLCafé | 2017. December 15.
Saját fapados légitársaságot alapított Ukrajna SkyUP néven, amelynek járatai belföldre és külföldre is közlekednek majd.

Új fapados légitársaságot alapított Ukrajna, a SkyUP névre keresztelt vállalat belföldre és külföldre is közlekedtet majd járatokat. Az első járatok a tervek szerint jövő áprilisban indulnak. 

A SkyUP négy nagy ukrán városból, Kijevből, Harkivból, Lembergből (Lviv) és Odesszából indít majd charterjáratokat 18 külföldi úti cél felé, elsősorban az ukrán állampolgárok által leginkább kedvelt üdülőhelyekre. Ezek között van a törökországi Antalya és Dalaman, a spanyolországi Barcelona, Tenerife és persze Mallorca, de indul majd gép az egyiptomi Sarm es-Sejkbe, az olaszországi Riminibe is, akárcsak Dubajba.

Ukrajna legnagyobb légitársasága, az Aerosvit 2013 elején hivatalosan csődöt jelentetett, és megszűnt. Azóta a MAU (Ukrán Nemzetközi Légitársaság) az egyetlen utasszállító légi közlekedési vállalata az országnak. A cég 1992 óta működik, belföldi járatai mellett a világ 38 országába szállít utasokat.

A belföldi járatok május végén indulnak, jellemzően Kijev-Odessza, Harkiv-Odessza és Lviv-Odessza között. 

A Kijev-Odessza közötti járatra, egy irányba szóló jegyek már 499 hrivnya, azaz kevesebb mint 4900 forintos áron is kaphatók lesznek, a jegyeket pedig már áprilisban elkezdik árusítani.

Exit mobile version