Azt hitték, a 92 éves néni nem éri meg ükunokája születését – megérte, sőt!

nlc | 2018. Március 06.
Nagyjából két hónapja az orvosok azt jósolták, hogy a 92 éves Magnoliának előrehaladott betegsége miatt legfeljebb néhány hete lehet hátra. Az idős asszony szerencsére nem hagyta, hogy a betegség átvegye az irányítást az élete felett. Köszöni, remekül van, azóta is.

„75 év. A dédnagyszüleim pontosan ilyen régóta élnek boldog házasságban” – kezdte a Love What Matters oldalára írt bejegyzését Kayla Tracy, amiben elárulta, a háromnegyed évszázad alatt dédszüleivel számtalan boldog és kevésbé vidám dolog történt. „Három erős fiút neveltek fel, és minden vasárnap ott voltak a templomban. Dédnagyapám, aki szolgált a második világháborúban is, egész életében aszerint a mottó szerint élt, hogy: dolgozz minden nap, mert holnap már egy nappal kevesebbed lesz.”

Kayla posztjából kiderül, hogy a dédi, bár mostanra szinte teljesen elveszítette a hallását, még most is saját magának darabolja a fát és saját kezűleg eteti a halakat a földjén lévő halastóban. „Nagyjából két hónapja azonban felbolydult a család. A dédnagymamám kezelőorvosa akkor közölte velünk, hogy a mamának legfeljebb csak néhány hete lehet hátra, a vizsgálatok ugyanis veseelégtelenséget mutattak ki nála.”

Kép forrása: Love What Matters / Kayla Tracy

A hír hallatán Kayla nővére, aki épp első gyermekét várta, úgy döntött, otthagyja állását, hogy gondoskodhasson az idős dédnagymamáról. „Aztán, néhány nappal azután, hogy a nagyi azt mondta neki, hogy szeretné megélni az üknokája születését, a nővéremnél a terhesség 36. hetében, váratlanul megindult a szülés.” Kayla elárulta, a kislány születése után a dédnagymamát mintha kicserélték volna: „Alig várta, hogy végre láthassa a picit, akit végül róla neveztek el, Magnolia Jeannek.”

Kép forrása: Love What Matters / Kayla Tracy

Kayla, aki egyébként jó ideje esküvői fotósként dolgozik, elmondta, miután Magnolia megszületett, a dédi teljesen megváltozott: „Már nem kellett neki segítség ahhoz, hogy felkeljen, megcsinálta a reggelit magának és a dédnagypapának, sőt még a ház körüli munkákba is besegített. És közben alig várta, hogy végre a kezébe foghassa a kislányt, akire olyan régóta várt.”

Kayla azt mondja, a diagnózis ellenére a dédnagymamája jó egészségnek örvend, tett- és életerős, olyannyira, hogy március 5-én megünnepli férjével a 75. házassági évfordulóját is, amihez épp Kayla készítette a közös fotókat.

Kép forrása: Love What Matters / Kayla Tracy

Exit mobile version