A fiatal orvos, aki jelenleg a Harvard Orvosi Egyetemén dolgozik neurológusként, már gyerekként is érzékelte különleges képességét. Igaz, akkor még fogalma sem volt arról, hogy ez olyasvalami, amit a világon rajta kívül csak nagyon kevesen tapasztalnak. „Amikor az általános iskolában színezős feladatok voltak, én mindig kínosan ügyeltem rá, hogy a B betűim mindig narancssárga színűek legyenek, az egyes szám pedig kék.”
Kép forrása: BBC/Joel Salinas
Joel Salinas tükörérintés szinesztéziával született, egy olyan rendellenességgel, aminek következtében az érzékszervei másképp működnek, mint a nagy többségnek. A szinesztéziának több típusa is létezik: van, akinek egy dallamról, egy betűről, vagy egy számról valamilyen szín jut az eszébe, olyan is, akik a betűkhöz és a számokhoz komplett személyiségeket társítanak és olyan is, mint Joel, aki az előbbiek mellett a másik emberek fájdalmát is érzi.
2008-ban harmadéves voltam az orvosi egyetemen, épp gyakorlaton voltunk a kórházban, mikor érkezett egy szívinfarktusos betegünk. Végignéztem, ahogy megpróbálják újraindítani a szívét, ahogy lenyomják a torkán a lélegeztetéséhez szükséges csövet. Aztán hirtelen érezni kezdtem: a nyomást a mellkasomon, a hideg linóleumpadlót a hátamon és a csövet a torkomban.
Aztán a beteg meghalt. Joel pedig futott a legközelebbi mosdóba, ahogy a lába bírta. „Addig hánytam, míg már nem volt mit. Az élmény teljesen felkészületlenül ért” – mesélte a BBC-nek, majd hozzátette, nagyjából ekkor tudatosult benne, hogy máshogy látja a világot, mint az egyetemista társai.
A fiatal orvosnak innentől kezdve az egyik legfontosabb feladata az volt, hogy megtanuljon együtt élni, de főleg dolgozni a szinesztéziával. Azt mondja, a legnehezebb akkor volt, mikor traumás betegeket kellett ellátnia. „Ha meglepetésként ért a helyzet, vagy az illető hozzám hasonló volt, akkor voltak legerősebbek a tünetek” – mondja Joel, majd hozzáteszi, a sok nehézségen kívül azért volt pozitív hozadéka is a betegségének.
Kép forrása: BBC/Dr. Joel Salinas
„Segített abban, hogy jobb orvos legyek.” És valóban. Hiperempátiájának köszönhetően Joel azonnal tudta, ha egy betege szomjas, vagy fájdalmai vannak. „Mivel pontosan tudtam, mit éreznek, azonnal a segítségükre siettem, elvégre az én érzéseim és jól létem az övéktől is függtek.”
Joel azt mondja, nem tartja átoknak a szinesztéziát, sőt azért küzd, hogy minél kevesebben gondoljanak rá életet megnehezítő rendellenességként. „Én nem tudom elképzelni az életemet nélküle. Szinesztézia nélkül nem lennék ugyanaz az ember.”