Van három nő, aki körbegyalogolja a Balatont. Önmagában ez a tény képes a figyelmet rájuk iránytani és indulatokat gerjeszteni. Nem tűznek semmit a zászlajukra, nem ígérnek spirituális megtisztulást, nem gyűjtenek semmiféle „jó ügyért”. Egyszerűen mennek, és lehet hozzájuk csatlakozni. Bárkinek, bármennyi időre. Ez a Balaton Camino.
Fotók: Chripkó Lili
A három barátnő, kolléganő, Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna tavaly februárban már megjárta a túrát, elnevezték, posztoltak és írtak róla. Nem volt akkor több az ötlet mögött, mint hogy kicsit kiszakadjanak a mindennapjaikból és valami olyat csináljanak, amit saját igényeik és nem valamilyen ügyfél megrendelése szerint alakítanak. A téli Balaton „jól instagrammolhatónak” tűnt, szakmájuk pedig egyébként is az írás, a kommunikáció, tehát közvetítették a kalandjukat. Járulékos értéke a tevékenységüknek, hogy az őket online követők számára kiderült, melyik az a néhány étterem, kisbolt vagy apartman, amely télen is nyitva van a Balaton körül, illetve kik azok a vendéglátók, akik vették a fáradságot és meghívták őket egy teára vagy egy ebédre, asztalnál, lakókocsiból, ahogy éppen sikerült. Jó volt fotózni, jó volt kiszakadni, így idén is elindult a túra.
Még mindig szezon előtt, de már barátságosabb, májusi időpontra hirdették meg az idei Caminót. Melléjük állt a Nagyon Balaton, kiderült a tíz nap forgatókönyve, és kikerültek az első posztok. Ekkor érkeztek meg az első online trollok. Miért ez a neve? Mi köze 230 kilométer gyaloglásnak az El Camino mannával leöntött csodatevő lélekutazásához? Miért gondoljuk, hogy ha valaki gyalog megy valahova, akkor az már hírértékű? Hogy fognak elszámolni a lelkiismeretükkel, ha egy biciklis miattuk esik el, ahogy a bicikli úton ténferegnek? Miért hiszi bárki, hogy ezek a lányok nem csak jókat enni és posztolgatni mennek oda? A válaszok, ha voltak, diplomatikusak. Ha nincs válasz, az is egy üzenet: lehet utánuk csinálni.
Az áldásos trolltevékenység ellenére is már az első nap kiderült, az idei túra nagyon más lesz, mint a tavalyi. Anna, Dóra és Judit csapata háromfősről több mint húszfősre duzzadt, a pünkösdi hosszú hétvégén pedig már a negyven főt is meghaladta. A kedvelésekből és megosztásokból ítélve ennél sokkal több szimpatizáns követte őket online. Amikor én csatlakoztam a fotósként a Caminóhoz, már komplett stábok filmezték és interjúvolták őket.
Anna, Judit és Dóra
A Balaton Camino arcai. Kattints a galériáért!
És akkor szembesültem az online trollok után az offline trollokkal. Egyszerűen nem lehetett megtenni úgy kétszáz métert, hogy ideges csengetés, „húzódjá’ má’ le”, vagy nekem címezve, aki rollerrel követtem a csapatot, az
így könnyű!
beszólás ne hangzott volna el. Voltak kivételek, akik eleresztettek egy „hajrá csajok!”-at, de ez messze alulmaradt a többi okoskodáshoz képest.
Lehetetlen nem beszólni egymásnak? Lehetetlen nem becsmérelni a másik teljesítményét? Lehetetlen. Abban az országban és korban, ahol csak egy világnézet legitim, ott az egyes ember is úgy kommunikál, mintha egy igazság vagy nézőpont lenne csak. Mindenki más áruló. Nem lehet a dolgokat máshogy csinálni. Nem lehet nem beszólni. Tudod mit?
Vedd fel szépen a cipődet, és gyalogolj az aszfalton tíz nap alatt 200 kilométert.
Lehet, hogy nem El Camino – nem mintha nem lenne teljesen fölösleges az összehasonlítás –, de háromszázezer lépéstől igenis megváltozol. Nem csinálsz majd radikálisan máshogy semmit. De legalább tudni fogod, milyen. Milyen a vízhólyagot a szállodai varrótűvel reggel-este kiszúrni, leragasztani és a cipőt rávenni. Milyen az önbecsülést feladni és mégis inkább zokni-papucsban gyalogolni tovább. Milyen a görcs után kapaszkodva lemenni a lépcsőn.
De tudni fogod azt is, hogy milyen lenézni a Rókarántóról a Balatonra Szigligetnél, hogy hol a legfinomabb a rózsás limonádé, hogy miért fogsz kevesebbet beszólni másoknak, akik máshogy csinálnak dolgokat, mint te.
Vissza tudod majd idézni, milyen volt gyerekkorodban, amikor a nyári tábor véget ért. Mert a Balaton Camino kemény magja már két nappal a túra vége előtt azon gondolkozott, milyen volt az élet a túra előtt, és hogy lesz utána. Amikor ennyire benne vagy valamiben, mint amennyire benne vagy magadban és a saját fejedben egy ilyen lazán szerveződő, de igenis teljesítménytúrában, akkor hirtelen nehéz lesz rátekinteni arra, ami ezen kívül van.
Persze lehetett volna, hogy ezt a túrát teljes csöndben, posztok és híradások nélkül teszi meg ez a három nő. De ők így akarták. Így pedig megmutatták egy csomó embernek a Balatont úgy, ahogy azok még soha sem látták. Nem kell, hogy legyen ennek a dolognak több tanulsága.
