„Rengeteg örömöm van ebben a rókában, de senkinek sem ajánlom, hogy utánam csinálja”

Sári Veronika | 2018. Június 03.
Viki napra pontosan egy évvel ezelőtt, egészen Lengyelországig utazott, hogy saját rókája legyen. Azt mondja, nincsenek szavak, amik leírnák, mit érzett akkor, mikor kézbe vehette a pöttöm Amyrát, akit egy szőrmefarmról mentett ki. Attól a pillanattól kezdve elválaszthatatlanok, igaz, Vikinek sok mindent fel kellett már áldoznia az öntörvényű családtag miatt. Íme, a történetük.

Kezdjük azzal, hogy Magyarországon a róka nem védett állat, így nem illegális háziállatként tartani. Legfeljebb szokatlan. Furcsa. És macerás. Ha Vezér Viktóriát kérdezem, aki egy éve egy mentett ezüstrókalánnyal osztja meg az életét, leginkább az utóbbi. Nem véletlen, hogy senkinek sem ajánlja jó szívvel, hogy kövesse a példáját, még akkor sem, ha ő maga egyébként büszke és boldog „rókamama”.

Hogy kerül a ravaszdi a nappalikba?

Szegény, szegény rókák! Azok alapján, amit az elmúlt napokban a rókákról megtudtam, nyugodtan mondhatom, hogy ők a háziasítás folyamatának igazi vesztesei. Már amennyiben tényleges veszteséget jelent számukra, hogy nem őket aposztrofálják az „ember legjobb barátainak”, nem őket öltöztetik mindenféle színes ruhába, és nem tőlük várják, hogy csettintésre – vagy legalábbis jutalomfalatért – kunsztokat mutassanak be, csak úgy.

A kis Amyra

Merthogy, ha jókor van jó helyen, és nem ilyen végletekig önfejű, néhány évezred alatt a róka is lehetett volna az ember egyik kedvenc háziállata, elvégre genetikailag, küllemre és jellemre is hasonlóságot mutat a kutyákkal és a macskákkal is. De nem lett. Helyette, mára a tyúkudvarok egész évben vadászható rémévé vált, a védett kisrágcsálók és madárfiókák gyilkosává, páriává, akinek képével időről időre megtelnek a kutyafuttatók és a népszerű sétáltatóhelyek.

A rókák elrontott renoméján még a mesék sem tudtak segíteni. Igaz, nem is nagyon akartak. Mert, persze ott a Vuk, amit kicsi és nagy egyformán imád, de ott van La Fontaine is, akinek tanmeséiből meg pont azt tanuljuk meg, hogy a róka sunyi, furfangos, ravaszkodó, alattomos, magyarán az a pofa, akit érdemes jó messzire elkerülni. Pedig tanulhatnánk is tőlük. Kitartást, leleményességet és mindenekfelett alkalmazkodókészséget, mert ezek azok, amik a rókát azzá teszik, ami: igazi túlélővé, aki nem jön zavarba akkor sem, ha a természetes élőhelyét elfoglalja a város. Például.

Így talán már nem is olyan meglepő, hogy akadnak köztünk olyanok, akik kutya és macska helyett rókát választanak négylábú társul maguk mellé. Még úgy is, hogy pontosan tudják, ezzel több ezer évnyi háziasítást kell a nulláról elkezdeniük.

Sunyi, furfangos, ravaszkodó, alattomos, magyarán az a pofa, akit érdemes jó messzire elkerülni.

„Kell egy pofára esés, hogy tudd, egy vadállattal van dolgod”

„Nagyon nehéz nem megfeledkezni arról, hogy az újdonsült rókád tulajdonképpen egy vadállat, amikor még elfér a két tenyeredben, és már azzal levesz a lábadról, ha rád néz a gombszemeivel” – mondja Viki, aki az egyetem alatt, egy vadászkiállításon esett szerelembe a rókákkal. A 27 éves lány, aki januárban turizmusból diplomázik majd, és legnagyobb vágya, hogy anyukájához hasonlóan légiutas-kísérő legyen, a kiállítást követően évekig várt arra, hogy végre saját rókája legyen.

Amyra, az ezüstrókalány végül egy szőrmefarmról került hozzá, hosszú kutatómunkát és egy lengyelországi utazást követően. „Napokat bújtam a Google-t, hogy találjak egy olyan szőrmefeldolgozót, ahol hajlandók segíteni nekem. Végül egy idősebb bácsinak esett meg rajtam a szíve. Volt egy lengyel ismerőse, az ő segítségével sikerült egy ezüstrókát kimenteni az egyik helyi szőrmefarmról. Ő lett Amyra.”

Bármi, ami fél percnél tovább elöl marad, játék lesz.

Viki repülővel utazott a kölyökért Lengyelországba, hogy aztán az alig két tenyérnyi Amyrát, aki akkor még vígan elfért egy macskahordozóban, vonattal hozza haza Magyarországra. „Az úton tök jól viselkedett, a hangját sem lehetett hallani, szinte végig aludt. Csütörtök reggel értünk haza, és aznap már ment is a játék” – meséli lelkesen. El kellett telnie néhány napnak, hogy a kézzel nevelt Amyra szó szerint és átvitt értelemben is kimutassa a foga fehérét, és ez volt az a pillanat, mikor Vikiben egyszer és mindenkorra tudatosult, egy vadállatot szelídít éppen.

Mindennapok Rókaországban

Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy a róka éjszakai állat, vagy azt, hogy a tápláléka egy jelentős részét elássa nehezebb időkre. És az kinek volt meg, hogy ordas büdös? Viki, mielőtt Amyrát magához vette volna, rengeteget olvasott a témában, így akár felkészültnek is érezhette volna magát, mégsem tette. Ha valamit, azt pontosan tudta, hogy közös életük alatt bőven érik majd olyan meglepetések, amikre álmában se gondolt volna.

És milyen igaza volt. 

Senki és semmi sem tud felkészíteni arra, mikor a rókád rejtekhelyén egy félig megrágott egértetemre, vagy épp egy doboz tojásra bukkansz. A szagára dettó. És akkor azt még nem is mondtam, hogy bármi, ami fél percnél tovább elől marad, játék lesz és szétcincálható.

A róka itthon nem számít védett állatnak, így lehet otthon tartani

Viki amellett, hogy búcsút mondhatott a pénztárcájának, legutóbb az egyik melltartójától volt kénytelen érzékeny búcsút venni. „Amyra pár perc alatt elintézte, hogy többet rá se ismerjek. Bár atomjaira rágta, végül nem volt szívem elvenni tőle, mert azóta is olyan vígan játszik vele, mintha mindig is az övé lett volna.”

Viki Amyra hóbortjai közül ezt szokta meg a legnehezebben: hogy, ami az övé, vagy amin rajta van a „szaga”, az automatikusan a rókáé is. Most, egy évvel és jó pár szétrágott gyerekkori játékkal később már nem bánja a dolgot, de azt elismeri, hogy jó nagy adag türelem kellett a rágcsálás, az ásás, a dugdosás és a lopkodás elviseléséhez is. „Nem való ez mindenkinek” – összegez.

Szeretnél többet tudni a rókákról?

A Rókavilág.hu oldalon a ravaszdikról minden fontos, érdekes és hasznos információt megtalálsz.

„Tisztelem benne a vadállatot”

Ha egy kölyökróka idegesítő, a kamasz változat gyakorlatilag elviselhetetlen. Legalábbis ezt olvasom ki Viki arckifejezéséből, aki, miután meghallja az „őrült október” kifejezést, a tenyerébe temeti az arcát. Aztán felnéz és megállíthatatlanul sorolni kezdi: „Amyra ebben az időszakban először csak válogatós lett, aztán hisztis, aztán agresszív. Aztán mindegyik egyszerre. És ebben az időszakban kezdett, mint az őrült, jelölgetni is. De mindent, amit csak ért.

Viki most már nevetve meséli, hogy a kamaszodó rókalány egyik alkalommal még az asztalra is fellopta magát, hogy aztán, még mielőtt bárki észbe kapott volna, megjelölje azt, ami tetszik neki. A fiatal lány azt mondja, a zavarodott állapot szerencsére csak egy hónapig tart, és csak a kölyökrókák életének első évében jelentkezik.

Amyra mosolya

Amyra egyébként mostanra nemcsak ivartalan, nanem szobatiszta is, így adta magát a kérdés, vajon ezen kívül megtanult-e mást is, amit a macskák és kutyák meg szoktak. Viki a fejét rázza. „Nem tanítottam neki semmi ilyesmit. Fegyelmezni szoktam, ha nagyon elszemtelenedik; rászólással, vagy azzal, hogy megfogom a grabancát, de ezt leszámítva tisztelem benne a vadállatot, és nem kényszerítem olyasmire, amit nem akar.

„A mosolya beleégett a retinámba”

Ha az eddigiekből nem lenne egyértelmű, rókát tartani egész emberes elfoglaltság, őrült nagy felelősség, nem egyszerű hobbi, hanem életforma. Viki szenvedélyének ráadásul még a családjában se örül mindenki, hogy a tágabb környezetéről már ne is beszéljünk. A fiatal lány és párja a közelmúltban vidékre költözött, mondjuk nem annyira a „tágabb környezet”, sokkal inkább Amyra miatt. Új otthonukban ugyanis a rókalány olyan speciális kennelt kapott, ahol nem csak az ásás, de még a pancsolás is meg van oldva számára.

De, ha ekkora macera, miért tart valaki mégis rókát? „Nagyon sok örömöm van ebben a rókában, el se tudom mondani mennyi” – magyarázza Viki, majd hozzáteszi, órákig tudná sorolni azokat a cukibbnál cukibb dolgokat, amiket az elmúlt egy évben élt át Amyrával. 

Tisztelem benne a vadállatot, és nem kényszerítem olyasmire, amit nem akar.

Semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, amit akkor érzek, mikor reggel, ébredés után látom, hogy farokcsóválva köszönt. Imádom a nagy fogócskáinkat, és a délutáni közös játékokat, amikor azt is megengedi, hogy a hasát simogassam. Ha becsukom a szemem, látom magam előtt, ahogy épp teli szájjal vigyorog. Beleégett a retinámba ez a kép, mert az sugárzik róla, hogy Amyra egészséges és boldog.

 

Exit mobile version