„El se tudom mondani, milyen szerencsés vagyok, hogy a szüleim, teljesen függetlenül attól, ami a kapcsolatukkal történt, még most is ennyire tisztelik egymást. Azzal, ahogy egymáshoz viszonyulnak, minden áldott nap példát mutatnak nekünk emberségből és szeretetből” – kezdi a Love What Matters oldalán megosztott posztját a 32 éves texasi nő, Codie LaChell McPhate.
Codie a vallomásához csatolt egy kedves fotót is, amin az apukáját örökítette meg, ahogy éppen az anyukája kertjében nyírja a füvet. „Teszi mindezt úgy, hogy egyébként csak vakációzni érkezett a városba, mert a válás után egy másik államban kezdett új életet. Ennek ellenére havonta ellátogat hozzánk: jóban van a nevelőapámmal és a testvéreimmel is” – írja Codie.
„Amikor a kisebb testvéreim arról faggattak, hogy az apukám miért nyír nálunk füvet a szabadsága alatt, azt válaszoltam nekik: Mert anyunak fáj a térde. Az apukám pedig pontosan tudja, hogy a térde miatt anyu a fűnyírást nem tudta volna magának megcsinálni. Ezért aztán, hogy segítsen neki egy kicsit, megcsinálta neki a fűnyírást.”
Codie a posztban arról is ír, hogy édesapja nem szeretné, ha egy ilyen semmiség miatt „hősként” vagy „szentként” kezdenék ünnepelni őt. „Sőt, épp ellenkezőleg. Apu ezzel az egésszel azt szeretné bizonyítani, hogy nem kell ahhoz semmi extra, hogy kedvesek legyünk, és segítsünk másoknak.”
A posztból kiderül az is, hogy Codie szülei már a váláskor elhatározták, hogy ebben az egyébként igencsak embert próbáló helyzetben is felnőttként viselkednek majd egymással. „Azt mesélték, egyikük se rugózott azon, miért lett vége a házasságuknak, csak az számított nekik, hogy életük egy bizonyos szakaszában feltétel nélkül szerették egymást – és épp ez az, ami a mai napig is összeköti őket.”