Michelle McGagh egy TEDxManchester videóban mesélt arról az egy évről, amikor megfogadta, hogy nem fog semmilyen felesleges dologra pénzt kiadni. Az ötlet akkor jutott az eszébe, amikor a minimalista életről olvasott, mert meg akart szabadulni egy csomó felesleges cuccától költözés után. Egy ilyen minimalista életvitelről szóló cikkből értesült a „no spend day”-ről, ami annyit jelent, hogy egy napon, konkrétan Black Fridayen a minimalizmus követői semmire, még egy szál ropira sem költenek pénzt. McGagh épp nyakig ült az adósságban a házvétel után, bosszankodott azon, hogy beugrik egy kenyérért a boltba hazafelé, és súlyos összegeket hagy ott végül, úgyhogy a no spend day alapján úgy döntött, kipróbálja a nemköltést egy egész évig.
Nagyon nehéz volt tartani magát a fogadalmához, meg kellett változtatnia a szokásait, ami sosem egyszerű.
Le kellett szoknia például arról, hogy munka után beugorjon a barátaival a közeli pubba egy sörre, vagy elmenni velük hétvégén étterembe, helyette keresnie kellett ingyenes programokat, ahol jól érezheti magát. Rájött, hogy a legtöbb költése csupán a lustaság eredménye, hiszen addig is ott hevertek előtte az ingyenes lehetőségek, csak egyszerűbb volt a pub és az étterem, mint felkutatni a neten a programokat, összeszervezni rájuk a barátokat. De ez persze csak egy szeletke abból, amin változtatnia kellett.
Természetesen amit kötelező volt fizetni, azt fizette McGagh is, a hiteltörlesztés és a számlák nem várnak egy évig, és enni is kellett valamit, bár ez utóbbira szűkös keretet adott magának, és leszoktatta magát az impulzusvásárlásról. Ebben az évben nem cserélt le semmilyen technikai eszközt csak azért, mert jobbat, újabbat látott, és nem költött autóra, bérletre sem, inkább mindenhova biciklivel járt. Az év végére egészen elképesztő összeget sikerült megspórolnia: 22.000 font, azaz nagyjából 8 millió forint maradt a bankszámláján, amit aztán hiteltörlesztésre használt fel.
Az újságíró arra jött rá az egyéves kihívás alatt, hogy ugyanabban a csapdában vergődünk mind: dolgozunk, hogy pénzt keressünk, amit aztán elköltünk mindenféle cuccra, amiről azt mondják nekünk a reklámok, hogy majd attól boldogok leszünk. A kielégülést keressük a vásárlásainkkal, de sosem kapjuk meg, vagyis csak átmenetileg, egy rövid időre szereznek örömet nekünk a vásárolt dolgaink. Szerinte azt kellene felismernünk, hogy ezek a rövidtávú célok nem visznek közelebb a boldogsághoz és ahhoz, hogy jobbá tegyük az életünket. Ha már van három farmerünk, akkor a negyedik nem tesz majd boldoggá hosszútávon.
Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash
McGagh az egy év tapasztalatai alapján a következő négy lépést javasolja, hogy jobban félre tudjuk tenni a pénzt:
1. Derítsd ki, hol folyik el a pénzed
Az újságíró például több száz fontot költött el kávézókban egy év alatt, pedig annyira nem is szereti a kávét. Javaslata szerint gondoljuk át, milyen kritikus területek vannak, ahol összeadva egy év alatt rengeteg pénz folyik ki a kezünkből. Lehet ez a heti bevásárlás vagy a ruhák vásárlásakor elkövetett hibák miatt, esetleg a gyerek mindennap kakaós csigát kap tízóraira, amit saját készítésű szendviccsel olcsóbban is ki lehetne hozni.
2. Kérdezd meg magadtól, hogy mindez boldoggá tesz-e
Ha kiderítettük, hol folyik el a pénzünk, akkor érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy tényleg boldogabbá tesz-e minket, ha ezeket a dolgokat megvásároljuk. Egyértelmű, hogy ételre, ruhára, tisztálkodási szerekre szükségünk van, de vajon ha hat tusfürdő van otthon, az a boldogságunkat szolgálja? Vagy a huszadik nyaklánctól hónapokig repdesünk örömünkben?
3. Fogalmazz meg hosszútávú célokat
Olyan hosszútávú célokra gondol McGagh, amikre érdemesebb költeni, mint a hétköznapi, felesleges apróságokra. Számára a házra felvett hitel volt nagy motiváló erő, hogy végigcsinálja az önkísérletét. Ha pedig kifizeti az összes hitelét, utazásra kezdi el inkább félretenni a pénzt a napi kávévásárlás helyett.
4. Szükséged van rá, vagy csak meg akarod venni?
McGagh számára a legnagyobb segítséget a spórolásban az jelenti, hogy amikor meg szeretne venni valamit, felteszi magának a kérdést: „Szükségem van rá, vagy csak meg akarom venni?” A két dolog nagyon is különbözik egymástól. És a legtöbb esetben kiderül, hogy úgy igazán nincs szükségünk arra a bizonyos dologra, mert van már belőle otthon három, csak meg akarjuk venni, hogy egy pillanatra jobban érezzük magunkat tőle.