A kerítésen átnyúlva törték el a kétgyermekes édesanya nyakát

Sipos Márta | 2018. November 30.
Kamaszkorú lánya végignézte a támadást.

Eltört egy kétgyermekes budapesti édesanya nyakcsigolyája, amikor rátámadtak és a saját háza kerítésén keresztül a hajánál fogva megrángatták.

A Bors információi szerint a támadás oka egy tartozás volt, egy férfi folyamatosan pénzt kért a nőtől és családjától, amikor pedig már egymillió forint felett járt a kölcsöntartozás, a család úgy döntött, szeretné visszakapni a pénzt. A Bors beszámolója ezen a ponton kissé zavaros, nem egyértelmű, miért adott kölcsön a család, a lap rögtön ezután már zsarolásról ír: Erika a közösségi médiában próbált meg hozzájuk hasonló sorstársakat keresni, akikkel feljelenthetnék a zsarolókat.

Ekkor indult meg ellenük a támadás, amikor a nekik tartozó férfi és családja eljött hozzájuk, a család egyik női tagja pedig tiszta erőből megrángatta Erika haját:

Július 24-én a kora esti órákban megjelentek a tartozóink a házunk előtt. Olvasták, hogy a közösségi médiában is megírtuk a dolgot, így úgy gondolták, hogy számon kérnek minket. (…) A nő hosszasan, teljes erővel rángatta a hajamat, oldalról, a kerítésen átnyúlva nekipréselt a kerítésnek, miközben a párja az öklét rázva fenyegetett, hogy mit képzelek, hogy megírjuk az igazságot az interneten. Rettentően féltem, határidőt adott, életveszélyesen megfenyegetett, de ami azonban a legrosszabb volt, a kamaszlányom mindezt végignézte a házunk erkélyéről.

Erikának korábban megműtötték az egyik csigolyáját. Amikor a támadás során „recsegést-ropogást” érzett a nyakában, rögtön tudta, hogy nagy a baj, és azonnal orvoshoz kell mennie. Mint kiderült, a korábban műtött 6-os és 7-es csigolya közötti rész sérült. Szeptemberben emiatt újabb beavatkozás következett. Cserélni kellett a gerince és a sérült csigolyák mentén futó implantátumot, csiszolni kellett a csigolyáit és egy fémlemezt is be kellett ültetni a stabilizálás céljából.

A rendőrség hivatalból súlyos testi sértés miatt eljárást indított, a család pedig feljelentést tett. Ügyvédjük szerint a támadók azt állították a rendőrségen, hogy Erika gázspray-vel támadt rájuk, erre azonban semmi bizonyíték nincs. A bíróság három hónapos távol tartási határozatot hozott ellenük, az ügy tovább folytatódik.

Thinkstock

Exit mobile version