Alyssa McBryant a közelmúltban olyan vallomást tett a Scary Mommy oldalán, amiről a legtöbb anyuka a helyében valószínűleg mélyen hallgatott volna. Alyssa azonban hosszú bejegyzést írt; egyrészt azért, hogy könnyítsen a lelkén, másrészt hogy arról biztosítsa azokat a kismamákat, anyukákat, akik hozzá hasonló cipőben járnak, hogy nincsenek egyedül.
„Mielőtt teherbe estem volna az első gyerekemmel, naponta egy doboz cigit szívtam. Elsős egyetemista voltam, mikor rászoktam, amihez minden bizonnyal köze volt annak is, hogy kezeletlen ADHD-m, vagyis figyelemhiányos hiperaktivitási zavarom van. A betegség miatt mindennél jobban kívántam a stimulánsokat, a kávét, a cigarettát és még az energiaitalt is. Utóbbiból annyit ittam, hogy mindenki erről ismert az egyetemen” – írja vallomásában Alyssa.
A kétgyerekes anyuka elmondta, mikor teherbe esett, már nem alkalmi, hanem erős dohányosnak számított. „Én voltam az, aki reggel, ébredés után egy energiaitallal az egyik és egy cigivel a másik kezében zuttyant le a kanapéra.” Azt mondja, mikor meglátta a két csíkot, repesett a boldogságtól, ugyanakkor aggódott is, épp ezért az első dolga volt, hogy felhívja ápolónő ismerősét a stimulánsokra vonatkozó panaszaival.
„Azt mondta, szedjek orvosi macskagyökeret, az majd megnyugtat. Baromság. Két héttel később még mindig dohányoztam, igaz, jóval kevesebbet, mint előtte. Aztán egyik nap váratlanul vérezni kezdtem, és vetélés gyanújával öt órára a sürgősségire kerültem. Szívből zokogtam. Leginkább azért, mert úgy éreztem, szörnyű hibát követtem el, ami miatt rossz embernek éreztem magam. Akkor még nem tudtam, de a szülés előtti depresszió ragadott nyakon, és nem is eresztett a terhességem végéig.”
Alyssa azt mondja, az emberek jelentős része még csak nem is hallott a szülés előtti depresszióról, pedig éppen olyan veszélyes, mint a betegség „hagyományos” változata. „Elveszíted az érdeklődésed a környezeted, a munkád, a családod és úgy általában az élet felé. Semmi másra nem vágysz, csak az alvásra. Van, hogy bántani akarod magad, és az öngyilkossági gondolatok sem épp ritkák.”
Alyssa azt mondja, csak a kisbabája miatt nem lett öngyilkos. Nem akarta volna őt is megölni. „Szóval az összes akaraterőmet összeszedtem, hogy életben maradjak, hogy minden egyes pánikroham után felálljak és menjek tovább. Ahhoz már nem maradt erőm, hogy leszokjak a cigiről.”
A kismama végül végigdohányozta a terhességét. Naponta két, legfeljebb három szállal szívott. Utóbb még a szülés közben is. „Akkor, amikor a legrosszabb volt” – idézi fel, majd hozzáteszi, végül a kisfia születése után tudta letenni a cigarettát. „Túlságosan lefoglalt, hogy megtanuljam őt szoptatni és ellátni úgy egyáltalán, mint hogy dohányozzak. Onnantól kezdve pedig, hogy tudatosult, napok óta nem cigiztem, soha többet nem gyújtottam rá.”
„Nem szerettem a terhességem alatt dohányozni. De nem tudtam megállni. Egyszerűen nem tudtam. Meg kell értenetek, hogy ha képes lettem volna letenni a cigit abban a rettenetes lelkiállapotban, akkor leteszem. De nem voltam elég erős. Nem tudtam legyőzni a depressziót. Szeretem a fiamat. Nem akartam bántani. Tudtam, hogy amit teszek, az rossz neki, de nem tudtam nem csinálni. Ma már teljes szívemből azt kívánom, bárcsak képes lettem volna rá.”