A Forbes magazin közzétette a világ leggazdagabb embereit felsoroló idei listáját. A lajstromon azon szerepelnek, akiknek a vagyona eléri az egymilliárd dolláros összeget. Jelenleg 2135 ilyen ember van a világon.
Nekünk, magyaroknak jelentőségteljes változás, hogy immár két magyar név is szerepel a listán: Csányi Sándor 1,1 milliárd dolláros (~307 milliárd forintos) vagyonával az 1941. helyen szerepel, míg a lista új magyar szereplője, Mészáros Lőrinc 1 milliárd dollárral (~279 milliárd forinttal) a 2057. helyre került.
Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy a Forbes magyar kiadásának decemberi listáján Mészáros Lőrinc már megelőzte Csányi Sándort. Ez a lista Mészáros vagyonát 381,3 milliárd forintra, Csányiét pedig 317,2 milliárdra becsülte – emlékeztet az InfoStart.
A nemzetközi lista első helyén továbbra is Jeff Bezos, az Amazon alapítója áll 131 milliárd dolláros vagyonnal. Ő egyetlen év alatt 30 milliárd dollárral lett gazdagabb, miközben a lista majdnem minden második szereplőjének csökkent a vagyona.
Kiemelt kép: Pixabay