Egyedi, Samantha Cristoforettiről, Európa egyetlen női űrhajósáról mintázott Barbie babákkal szeretné népszerűsíteni az űrkutatást a lányok körében az Európai Űrügynökség (ESA) – írja a Mirror.
„Büszkék vagyunk arra, hogy elindíthatjuk ezt az együttműködést az ESA-val, célunk arra buzdítani a lányokat, hogy közülük kerüljön ki az űrhajósok, mérnökök és űrkutatók következő generációja” – mondta Isabel Ferrer, a Barbie európai divíziójának marketingigazgatója.
„A Barbie mindig szerette volna megmutatni a lányoknak, hogy bármi lehet belőlük, és lehetővé tette számukra, hogy a játék révén számtalan különféle karriert kipróbálhassanak” – tette hozzá Ferrer.
A kampány keretében egy sor, Christoforetti főszereplésével készült videót is bemutatnak, amelyeket Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban és Olaszországban is sugározni fognak. A Barbie Youtube-csatornáján olyan gyerekeknek szánt tartalmakat is megosztanak majd, amelyek az űrhajósnő karrierjének legfontosabb állomásait mutatják be.