A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata lakossági bejelentést kapott, hogy Túrkevén a Petőfi téren összesen 12 fecskefióka hever a fűben és a járdán. A helyszínen egyértelműen megállapítható volt, hogy a molnárfecske-fiókák nem maguktól kerültek oda, hiszen az egyik közeli lakás ablakaiban frissen eltávolított molnárfecskefészkek nyoma volt észlelhető, ahol még másnap is folyamatosan keresték a szülőmadarak fészkeiket és fiókáikat. A hat életben maradt fiókát a Természetvédelmi Őrszolgálat kiérkezéséig a megtaláló szakszerűen elhelyezte, etette és itatta a nagy melegben – számolt be Facebook-oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.
A Természetvédelmi Őrszolgálat az eset miatt állatkínzás és természetkárosítás miatt tett feljelentést a rendőrségen, hiszen átlagosan, fészkenként 4 fiókával számolva legalább 3 molnárfecskefészket semmisítettek meg, majd a fiókákat a harmadik emeletről egyszerűen az épület előtti térre dobálták.
A hat élő fiókát a Természetvédelmi Őrszolgálat vette gondozásba, néhány napos táplálás és megfigyelés után pedig a közelben olyan molnárfecskefészkekbe adoptálta őket, ahol hasonló korú fiókák voltak.
Alig telt el pár nap a fiókák eredményes adoptálását követően, amikor is Törökszentmiklósról kapott a Természetvédelmi Őrszolgálat egy újabb bejelentést, mely szerint a Bocskai úton egy második emeleti lakás ablakának cseréjekor két molnárfecskefészket vertek le, a fiókákat pedig az emeleti ablakból a garázs sor előtt elhelyezett hulladéktároló elé dobálták.
A Természetvédelmi Őrszolgálat a helyi rendőrkapitányságon kezdeményezett eljárást az ügyben. A megtalált öt élő molnárfecske pedig szintén Túrkeve egyik legnépesebb molnárfecsketelepének alkalmas fészkeibe került pótszülőkhöz.
A molnárfecske (Delichon urbicum) hazánkban természetvédelmi oltalom alatt álló védett faj, egyetlen egyed természetvédelmi értéke 50.000 Ft.