Egy éven át felírta, mennyit késik a vonata, elképesztő lett az eredmény

nlc | 2019. Augusztus 27.
Konkrét számokkal alátámasztva még jobban mellbe vág, mennyi időnket rabolja el a MÁV.

Egy okleveles közlekedésmérnök vonattal utazik a munka- és lakóhelye között, de 2018 tavaszán valami elszakadt benne a MÁV minősíthetetlen szolgáltatása miatt.

Ezért egy éven keresztül feljegyezte, induláskor és érkezéskor mennyit késik a vonata – írja a Hvg.hu a mérnök Facebook-posztja nyomán, amelyet az Elegem van a MÁV-ból! nevű csoportban tett közzé.

Ezek derültek ki a kutatásából:

Vagyis egy év alatt több mint negyedmillió forintot fizetett ki a vasúttársaságnak, amely fölöslegesen elvett az életéből 57 órát. Ezt az időt sokkal hasznosabban tölthette volna, lehetett volna a családjával, dolgozhatott vagy pihenhetett volna.

A férfi azt is kiszámolta, hogy minden megtett kilométerre átlagosan 17 másodperc késés jutott, a 29 kilométeres úton ez átlagosan csaknem 8 perc.

A 428 utazásból a vonata 107 alkalommal (25 százalék) indult időben, és 16-szor érkezett időben (3,7 százalék). A csillagok ritka együttállásakor az is megtörtént, hogy sem induláskor, sem érkezéskor nem késett a vonat: ez 9 esetben fordult elő (2,1 százalék).

(Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Exit mobile version