Soha nem értettem, hogy miért nem tesznek az utcán pórázt a kutyákra. A kutyának ugyanis nem fáj, ha megkötik, sőt, szakemberek szerint megnyugtatja őket, biztonságban érzik magukat, amikor egy zsinórral összeköttetésben állnak a gazdával.
A kutyának nem szenvedés a póráz! (Fotó: Pixabay.com)
Mióta kutyám van, meg is figyelhettem ezt a reggeli és esti séták alkalmával a kutyafuttatóban, ahova járunk. Ha túl sok, túl nagy, esetleg csak nem szimpatikus kutyák jönnek a futtatóba, a kutyám tőlem vár támogatást. Odajön hozzám, hozzám ér, várja, hogy kicsit bátorítsam. De a legjobban akkor nyugszik meg, amikor ráteszem a pórázt.
Természetesen ő sincs mindig megkötve, biztonságos helyeken elengedem, és kezdődhet a labdázás, rohangálás, más kutyákkal a fogócska. Az utcán viszont pórázon jön mellettem.
Ez nekem is jó, nem tud elfutni, ha megijed valamitől, nem iramodik macska vagy patkány után a belvárosban, de nem is pisili le az autók kerekét, mert nem engedem neki.
Találkoztam már olyan kutyással, aki megkérdezte, hogy büntetésben van-e, amiért mindig pórázon sétál.
Nincs büntetésben, de ez a szabály!
Amikor a kislányom totyogós másfél éves volt, összevitatkoztam egy kutyatulajdonossal. A kutyája, aki egyébként tényleg barátságosnak tűnt – de ez egyáltalán nem számít –, odaszaladt az overallban totyogó lányomhoz, és elkezdett felugrálni rá. A lányom nem félt, de azért meg volt szeppenve, rám is nézett, hogy segítsek neki. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy mi a helyes megoldás.
Azért, mert a gazda szereti a kutyáját, egy kislány még félhet tőle (Fotó: Pixabay.com)
Ha felemelem a gyereket, még azt hiszi, az a szokás, hogy ha kutyát látunk, az anyukánk ölébe menekülünk. Ha elbagatellizálom a dolgot, a gazda továbbra is úgy gondolja majd, hogy az teljesen rendben lévő, hogy ő odaengedi kisgyerekekhez a kutyáját.
Így aztán kértem, hogy kösse meg. Először próbálta visszahívni, de Rozsda – így hívták a kutyát – egyáltalán nem hallgatott a gazdájára. Amikor a negyedik felszólításra se ment vissza, hanem továbbra is ugrált, mégis felemeltem a lányomat, és dühösen újra elismételtem, hogy fogja már meg a kutyát!
Akkor ért oda, és szemrehányóan kioktatott. A kutya nem bánt, ne féljek egy akkor a kutyától, mint egy nagyobb macska, ezzel csak rosszra tanítom a gyerekem. A kutya az ember legjobb barátja, és magasabb érzelmi intelligenciával rendelkezik, mint a legtöbb ember.
Akkor egy kicsit elszakadt nálam a cérna, bevallom.
Először is, az, hogy a kutya nem bánt, csak egy feltételezés. Ha a lányom mondjuk hevesebben reagál, és elkezd sikítani, akkor akár meg is kaphatja. Vagy bármikor. Soha nem lehetünk biztosak abban, hogy a kutya nem bánt egy idegen gyereket.
Törvény is előírja (Fotó: Pixabay.com)
De még ha igaz is, hogy nem bánt, nekünk akkor sem kell elviselni az ugrálását. Lehet, hogy félünk, és igenis jogunk van félni, akkor is, ha a gazda szerint ez butaság. A félelem ugyanis egy érzelem, és racionális döntés kérdése. Felszólításra senki nem tudja abbahagyni a félést.
Sőt, még az is lehet, hogy nem félünk, de nem szeretjük a kutyát. Vagy esetleg nem szeretjük az állatokat. Van ilyen, és az ellenérzés nem attól fog elmúlni, ha akaratunk ellenére egy ugráló kutyát kell simogatnunk.
Nekünk van kutyánk, és történetesen nagyon szeretjük az állatokat. De elismerem más embereknek a jogát arra, hogy ők ne tegyék.
A lányom azóta hétéves, és semmilyen kutyától nem fél, ha újra találkoznánk Rozsdával, akkor alighanem egy „Jaj, de édi kutya!” felkiáltással meg is simogatná, miután megkérdezte a gazdáját, hogy szabad-e.
Ha az együttélés íratlan szabályai valaki szerint nem tartalmazzák a kutyák pórázon vezetését, akkor hallgasson a törvényre, amely kimondja, hogy kutyát közterületen csak pórázon lehet sétáltatni, ez alól kivétel a kijelölt futtató. Veszélyes kutyák esetében kötelező a szájkosár is, amit tömegközlekedésben viszont minden kutyának viselnie kell.
Lehet valóban aranyos, de nem kötelező szeretni (Fotó: Pixabay.com)
Megjegyzem, pont tömegközlekedésen futottam bele nem egyszer, hogy alighanem kutyatulajdonos utastársaim értetlenkedtek a szájkosáron, amikor szerintük olyan kedves a kutyám. Valóban az, de a szájkosár kötelező, azoknak az utasoknak a kedvéért többek között, akik ha tehetnék, egyáltalán nem utaznának kutyákkal egy tömött villamoson.
A törvény szerint az oltási könyvnek is mindig nálunk kéne lennie, ha esetleg a közterület-felügyelő elkérné azt, de bevallom, velem ilyen még nem fordult elő, úgyhogy csak a fotóját hordom magammal a telefonomon, kivéve, ha hosszabb útra megyünk, ahonnan nem tudnék hazaszaladni a könyvért.
A kutya boldogan sétál pórázon, hagyjuk neki!