Átalakul Budapest közlekedése

nlc, MTI | 2019. Október 01.
Az átfogó szabályozás azonban még hiányzik hozzá...

A különféle elektromos hajtású, egy-, két-, sőt többkerekű, könnyű járművek már Budapest utcáin is megjelentek, ugyanakkor még hiányzik az átfogó szabályozás, amely ezekre a jelenleg besorolhatatlan státusú járgányokra is figyelemmel van – írja keddi számában a Magyar Nemzet.    

A lap arra hívja fel cikkében a figyelmet, hogy a világ nagyvárosaihoz hasonlóan Budapest sem kerüli el közlekedése átalakulását. Megjelentek a könnyű elektromos járművek, amelyek – szabályosan vagy szabálytalanul – minden használható felületet a birtokukba vesznek. Használóik a közlekedési dugóban is akadálytalanul, ráadásul a környezet szennyezése nélkül tudnak közlekedni. De van még egy fontos szabadság, amit ezek a könnyen bérelhető járművek lehetővé tesznek: a közlekedő maga szabja meg, hogy hol kapcsolódik a közösségi közlekedési eszközökhöz. Ennek hatása van a mindennapi közlekedésre is, eltűnnek azok a határok, amelyek korábban mereven elválasztották az autósokat, a kerékpárosokat és a gyalogosokat.

(iStock)

A KRESZ szerint közúti közlekedésre alkalmas járművek, úgymint a kerékpár, az elektromos kerékpár vagy az elektromos robogók helyzete egyértelműbb, és jobban körülhatárolható. Utóbbiak közül két járműmegosztó szolgáltatása közül lehet választani Budapesten. Emellett három autó-, két roller- és két kerékpármegosztó van jelen a piacon.

„A kétkerekű, szinte bárhol szabadon leállítható bérjárművek felelősségteljes használatához kell még némi tanulóidő” – mutatott rá Tóth-Báló Tamás, az Ogre&co elektromosrobogó-megosztó vezetője a lapnak nyilatkozva.

Tapasztalataik szerint a bérlők egy része sajnos úgy gondolja, hogy egy rövid távon bérelt járművel bármit meg lehet tenni – mondta. Különösen érthetetlennek tartja, hogy sokan a védőfelszerelés nélküli közlekedést is megkockáztatják. Erre az attitűdre készülve az Ogre&co már az induláskor közzétett egy etikai kódexet, amelyet az ügyfélnek kötelezően el kell fogadnia a regisztráció során.

A vállalkozó szerint égetően szükség van egy átfogó jogszabályra, amely az újonnan megjelent könnyű járművek, a bérjárműrendszerek, az elektromos gépjárművek térnyerésére reagál. Egy ilyen jogszabályban tisztázni lehetne a fogalmakat (hova sorolhatók a 20-25 kilométeres sebességre képes egykerekű szállítóeszközök vagy az elektromos gördeszkák), le lehetne fektetni azokat a játékszabályokat, amelyek az ilyen járművek üzemben tartóira vonatkoznak.

Tóth-Báló Tamás meggyőződése szerint a tudatosításnak, tudatformálásnak is alapvető szerep jut abban, hogy a „scootergeddon” (a robogók Armageddonja) ne a közlekedési káoszt fokozza, hanem a magasabb életminőséget szolgálja a nagyvárosban.

Exit mobile version