Először lesz női, leszbikus polgármestere Bogotának

nlc | 2019. Október 28.
Ez az első alkalom, hogy egy polgármesterjelöltet több mint egymillió szavazó támogatott.

Claudia López személyében első alkalommal lesz női polgármestere a kolumbiai fővárosnak, Bogotának.

A vasárnapi polgármester-választáson a 49 éves baloldali politikusnő a voksok mintegy 35 százalékával győzedelmeskedett a liberális Carlos Fernando Galán felett, aki a szavazatok 32 százalékát szerezte meg.

Fotó: Facebook

Az ország választási bizottsága egyben megjegyezte, ez az első alkalom, hogy egy polgármesterjelöltet több mint egymillió szavazó támogatott.

A homoszexualitását nyíltan vállaló López egyebek között korrupcióellenes harcával szerzett nevet magának. „Nem csak győztünk, de történelmet fogunk írni” – írta Twitter-oldalán.

A Reuters hírügynökség szerint Bogotá polgármesteri tisztségét a második legfontosabb politikai posztnak tartják az országban az elnöki tisztséget követően. López 2020. január 1-jén lép hivatalba.

López kampányában a többi között a rendőrség utcai jelenlétének fokozását ígérte a közbiztonság javítása érdekében, emellett megfogadta, hogy fellép a gyermekmunka és a kamaszkori terhességek ellen, illetve továbbképzési lehetőségeket biztosít a 45 évesnél idősebbek számára.

A Kolumbiában vasárnap tartott helyhatósági választásokon 32 kormányzót, 1100 polgármestert és önkormányzati képviselők ezreit választották meg. Összesen mintegy 36,6 millió szavazópolgárt vártak az urnákhoz. A voksolás nagyrészt békésen zajlott.

A kampány során hét jelöltet gyilkoltak meg, egytucatnyit támadás ért, több mint százat megfenyegettek – közölte a Választási Megfigyelő Misszió (MOE) nevű jogvédő csoport. Az ezt megelőző, 2015-ös helyhatósági választásokon öt jelöltet öltek meg.

(MTI)

(Kiemelt kép: Facebook)

Exit mobile version