Nem akart harisnyában táncolni a férfi, kirúgták a munkahelyéről

nlc | 2020. Január 27.
Kínában brahiból szokás megalázni a rosszul teljesítő munkavállalókat, de a férfi kiállt magáért.

WC-ből ivás, tánc harisnyában, térden csúszás az utcán, kollégák felpofozása – kínai cégeknél elterjedt szokás, hogy nyilvános megaláztatásban részesítik rosszul teljesítő dolgozóikat. Egy kínai városban működő cég azonban olyan büntetést eszelt ki a rosszul dolgozó férfiaknak, amit egyikük annyira megalázónak tartott, hogy nem volt rá hajlandó – írta a Global Times című kínai lap hírére hivatkozva a 24.hu.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A vezetők ugyanis arra kényszerítették a célszámokat el nem érő férfi dolgozókat, hogy vegyék le a nadrágjukat, húzzanak fel egy fekete női harisnyát, és abban táncoljanak körbe az irodában. Egy Gao nevű férfi azonban közölte, ezt nem teszi meg, mert ezzel sérülne méltósága. Maximum egy férfiaknak készült pamutharisnyában lett volna hajlandó erre, de elutasították az ötletét. 

A Times beszámolója szerint a többi kolléga egy  videófelvételen „flörtölve” táncolt, a kínai kommunista párt lapjának jellemzése szerint pedig az egész egy igazán „szórakoztató mulatságnak tűnt”.

Gao elmondása szerint a cég végül a WeChat kínai üzenetküldő szolgáltatáson keresztül üzente meg neki, hogy ki van rúgva. Az eljárást a kínai közösségi oldal felhasználóinak többsége elítéli.

Exit mobile version