Kislányként sem álmodoztam több száz fős lagziról, habos-babos ruhában, szőke herceggel fehér lovon. Ez nem változott „nagylány” koromra sem. Szolid esküvőt és lakodalmat terveztünk a családunkkal, szűk baráti körünkkel. Minden szuperül alakult, eléggé low-budget lett a vége, hiszen sok dolgot ismerősök segítségével oldottunk meg. Az esküvő egyébként április 25-re volt tervezve, azt is elárulom miért. A párom nagy focirajongó, a Manchester United a kedvenc csapata, és már régóta el akartunk menni egy meccsre, a bajnokság pedig ugye április végén-május elején véget ér. Ezt az utazást terveztük egy kis előnászútnak, ezért szerettük volna az esküvőt áprilisban megtartani. Eddig minden jó is volt, aztán jött egy – azóta már – világjárvány, ami keresztülhúzta a számításainkat.
Amikor Kínában felütötte a fejét a koronavírus-járvány, nagyon távolinak éreztem, és abszolút nem gondoltam arra, hogy ez veszélybe sodorhatja a terveinket. Alig pár hét alatt több tízezer fertőzöttről jött hír, és ahogy arra számítani lehetett, a vírus kiszabadult az ázsiai országból, és Európában is kialakult egy gócpont. Olaszország a szívem csücske, szörnyű látni, hogy mi történik ott. Azonban 2 hete még nem gondoltam, hogy ez minket is elérhet. Illetve, gondoltam, de nem akartam tudomást venni róla.
„Az nem lehet, hogy el kell halasztanom az esküvőmet, ez nem jó jel”
– fogalmazódott meg bennem.
Aztán, ahogy várható volt, a szomszédos országokban és hazánkban is megjelentek az első fertőzöttek. Mivel ilyen még sosem volt, legalábbis amióta élek, elkezdtem aggódni, hogy mi lesz, ha… És bekövetkezett. Alig egy hete elrendelte a kormány a veszélyhelyzetet Magyarországon: a fertőzött országokból nem engedünk be senkit, visszaállt a határellenőrzés, bezártak az egyetemek, a 100 főnél nagyobb benti, és az 500 főnél nagyobb kinti rendezvényeket törölték. Biztos voltam benne, hogy ez még csak az első fázis. Igazam volt. Bezártak az iskolák, és a szomszédban, Ausztriában már egy teljes régiót karantén alá helyeztek.
Nyilván, tisztában vagyok vele, hogy ez mit jelent. Ahogy azt a nálam sokkal okosabb és tapasztaltabb szakemberek is elmondták, rohamosan nőhet a fertőzöttek száma, így további szigorításokra kell számítani. És ez nem 1-2 hét, még csak nem is 1 hónap. Az egy dolog, hogy az esküvőt csupán 50 főre terveztük, mégis jobbnak láttuk, ha nem kockáztatunk. Nem szeretném, ha a vendégekben vagy bennünk bármilyen rossz érzés is lenne a kialakult helyzet miatt, és nem tudnánk maradéktalanul jól érezni magunkat. Bár nem a legjobb érzés elhalasztani az esküvőmet, tudom, hogy egy nagyobb jó érdekében cselekszem, és ezzel felelősségteljes döntést hoztam.
Az egészség mindennél fontosabb, és ahogy az már sokszor elhangzott az elmúlt napokban, ha nincs halaszthatatlan dolgotok, maradjatok otthon, hiszen akkor jelentősen csökken a továbbfertőzés esélye. Mindenki érdekében remélem, hogy hamar túllépünk ezen, és minél előbb normalizálódik a helyzet. Mint sokan, én is kénytelen voltam drasztikus döntést hozni, de hiszem, hogy hosszútávon ez vezet jóra.
Sok rendezvényt és sporteseményt kellett elhalasztani a koronavírus miatt:
- Felfüggesztik az NBA-szezont is, a Utah Jazz játékosának pozitív lett a koronavírus-tesztje
- Ezek a bulik és rendezvények már tuti nem lesznek megtartva a koronavírus miatt
- Esküvőre készülsz? Így szól bele a koronavírus!