Életmód

Esküvőre készülsz? Így szól bele a koronavírus!

Életed nagy napjára készülsz 2020-ban, és most pánikolsz? Szakértőnk elmondja, mire készülj, ha mostanában lesz az esküvőd.

A koronavírus-járvány miatt 2020. március 12-től Magyarországon veszélyhelyzet van érvényben, amely számtalan óvintézkedést szült: többek között az esküvőket és lakodalmakat is érzékenyen érinti, hogy 100 fő felett zárt helyen nem lehet rendezvényt tartani. Szabad ég alatt ez a szám 500 fő alatt kell maradjon. Mi a teendő, mik a lehetőségek, ha az idei évben esküvőre készülsz? Erről kérdezem Bárány-Szilfai Alida esküvőszervezőt.

Fontos azt is tudni, hogy a létszámot a kiszolgáló személyzettel együtt kell érteni, tehát jelen állás szerint körülbelül 70-80 fős esküvő az, amit a hatályos jogszabály nem korlátoz, hiszen az esküvőn dolgozó szolgáltatók tekintetében 20-30 fővel biztosan számolnunk kell. Szintén nagyon fontos kitétel, hogy a felelősség a rendezvény szervezőjét (aki adott esetben maga a pár) és annak helyszínét együttesen terheli – valószínű, hogy a helyszínek többsége nem fogja vállalni a rizikót, ahogyan hozzám például már meg is érkezett egy-egy helyszíntől a levél ezzel kapcsolatban. 

Véleményem szerint felesleges pánikolni. Egyértelmű, hogy a saját és a vendégeink egészsége fontosabb a lagzinál, de mivel sok párnak már több százezer forintja benne van a szervezésben, érthető az aggodalmuk, és fontos, hogy legyen „B-tervük”. Az is fontos, hogy a tegnap született intézkedések ideiglenesek, így egy nyár végi, ősz eleji esküvő kapcsán se tudunk még biztosat.

Egészen biztos – és ezt a különböző szolgáltatókkal folytatott beszélgetések is alátámasztják –, hogy a szolgáltatók arra törekszenek majd, hogy találjanak egy mindkét fél számára elfogadható megoldást. Nem gondolom, hogy ez a „foglalómutyik” időszaka lenne, a szolgáltatónak is az a célja, érdeke, hogy a pár elégedett legyen és az esküvő rendben le legyen bonyolítva.

Milyen gyakorlati lépéseket tehetnek azok kétségbeesett párok, akiknek a közeljövőben lenne az esküvője? 

Esküvőszervezőként az alábbiakat tanácsolom:

  • mindenképp egyeztessenek mielőbb a helyszín kapcsolattartójával, beszéljék át a lehetőségeket;
  • a helyszínnel kötött szerződésüket alaposan olvassák át, hogy tisztában legyenek a lehetőségeikkel;
  • ha a helyszín az esküvő elhalasztását/lemondását kéri, érdemes megpróbálni megegyezni velük abban, hogy a dátumot áthelyezzék és oda kerülhessen át a foglaló – véleményem szerint a helyszínek ebben partnerek lesznek, hisz’ alapvetően nekik is az az érdekük, hogy az esemény meg legyen tartva;
  • tájékozódjunk folyamatosan a hivatalos oldalakról, mint például az Esküvői Szolgáltatók Szakmai Érdekképviseleti Egyesületének Facebook-oldala, a kormány hivatalos oldalai stb., az áloldalakat, álhíreket kerüljük;
  • a helyszín után egyeztessenek a többi lefoglalt szolgáltatóval is;
  • a meghívott vendégekkel is érdemes egyeztetni, különös tekintettel azokra, akik külföldről érkeznének az esküvőre;
  • szükség esetén egyeztessenek jogásszal, ha netán olyan jogi kérdés merülne fel valamelyik szolgáltatóval, amiben nem jutnak konszenzusra,
  • végezetül, ha elakadnának, forduljanak az esküvőkben jártas szakemberekhez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top