Középiskolás koromban minden voltam, csak népszerű nem. A lányok körében azért, mert esetlen voltam és félszeg, a fiúk körében pedig azért, mert még esetlenebb, még félszegebb. Arról már nem is beszélve, hogy anyám nemes egyszerűséggel nem engedett sehová. Ha úgy vesszük, annak idején is megvívtam a magam „karanténjait” tiniként, de belátom, hogy ez a mostani, a koronavírus-járvány miatti kényszerű otthonmaradás jobban belepiszkál a tinik életébe.
Anya vagyok, akinek a nagyobb gyereke már majdnem felnőtt, de hivatalosan még kiskorú. Még középiskolás. És szerelmes. Persze, ez a szerelem most leginkább telefonon és az interneten dúl, de nem tehetek róla, ott motoszkál a fejemben a kérdés, hogy vajon meddig elég ez nekik? És, ha már így alakult, mit mondhatok én, szülő ebben a helyzetben nekik?
Az elmúlt napokban rá kellett jönnöm, hogy semmi értelmeset, semmi vigasztalót nem tudok mondani. Azon túl persze, hogy újra és újra elismétlem, ezt az időszakot ha törik, ha szakad, akár fél lábon is, de ki kell bírniuk. Igen, ilyen hülyeségeket is mondok, hogy „fél lábon is”, nem is értem magam.
Mondhatnám persze, hogy lehet ez a szerelem egy modern kori Rómeó és Júlia erkélyjelenetestül, csakhogy tudom, hogy ez a duma nettő hülyeség. Egyrészt azért, mert:
- nem lehet erkélyjelenet, mert a srác se mászkáljon el otthonról koronavírus-járvány idején,
- másrészt mert tudjuk, milyen vége lett annak a drámának.
Mondhatnám azt is, hogy bár nincsenek egyszerű helyzetben, még mindig jobb, mint amit a dédszülei átéltek annak idején. Az én nagyapám annak idején másfél évig harcolt a II. világháborúban és hónapokat töltött Szibériában. Talán fél évig utazott egy levél a nagymamámhoz és a nagyapámnak a fogság alatt sikerült egy vázára szép, szerelmes sorokat karcolnia. Aztán, mindezek ellenére, csak megülték együtt az aranylakodalmat is.
Mondhatnám, de nem mondom, mert tudom, egy szerelmes kamaszlányt ez most egyáltalán nem vigasztal meg. A legutóbbi krokodilkönnyeket azzal tudtam csak felitatni, hogy azt mondtam a lánynak, tűzze ki a születésnapját (ami majd júniusban lesz) és várja ezt a napot. Reménykedjünk abban, hogy mire eljön az a nap, ez az egész már messze mögöttünk lesz majd. És még véletlenül sem akarok belegondolni abba, hogy esetleg a járvány addig nem cseng le.
Őszintén bevallom, tanácstalan vagyok. És szomorú. Vele együtt.
Olvass még többet a koronavírus-járványról:
Kórházaknak ajándékozzák virágaikat a koronavírus miatt ellehetetlenült kertészetek
Haldokló tömegek: megrázó videó érkezett a bergamói kórházból
Kár volt megszólalniuk! Meghan Markle és Harry herceg a koronavírus kapcsán nyilatkozott