Egy anya, aki nemhogy nem tiltja, de támogatja, hogy fia a számítógépen „lógjon”

Szerintem beszélgetned kellene E-sport Anyuval! – javasolta egy gamer ismerősöm, amikor arról beszélgettünk, hogy félek, amiért a tizenkét évesem túl sokat játszik agresszívnak tűnő online játékokkal. Most meg, hogy a digitális oktatás keretében legálissá válik a „gépezés” az iskolás korosztályban, ember legyen a talpán, aki kontrollálni tudja, mivel tölti az idejét a gyereke a laptop előtt ülve.

A digitális oktatásnak egy sor pozitív oldala van, hiszen a diákok az eddigieknél sokkal korszerűbb, praktikusabb módszereket, eszközöket alkalmaznak, wordben írnak fogalmazást és hasonlók. Másrészt sokaknál eddig is gond volt az e-játéktevékenység kordában tartása, most meg, hogy fordult a kocka és muszáj a gép előtt ülniük, ezzel még inkább meggyűlhet a bajunk szülőként. Neked erről mi a véleményed?

E-sport Anyu: Most egyszerűen nincs más megoldás, hogy tartani tudják a kapcsolatot egymással, a tanárokkal és az iskolával. Meg kell bíznunk a gyermekünkben. El kell mondanunk neki, hogy ez mennyire fontos most. Hogy milyen jelentőséggel bír, hogy megtartsa a napi rutinját. Legyen minden napra feladata, célja, ne csak bóklásszon a lakásban és a neten. Okosak a mai gyerekek, meg fogják érteni.

A meggyőzés, fegyelmezés azért elég komoly feladat a szülőknek. Egy felsős vagy középiskolás gyerek talán már megérti, hogy a tanév megy tovább, a kisebbeknek viszont nehéz keretet szabni: sokan azt, hogy otthon vannak, egyáltalán nem azonosítják a sulival.

A kisebb fiam most végzős a középiskolában, érettségi előtt áll. Remélem, hogy mielőbb kialakulnak azok a felületek, ahol nagyon hatékonyan fel tud készülni a vizsgákra. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de sikerülhet, ha mindenki komolyan akarja. Az biztos, hogy ők most nagyon hamar felnőtté válnak. Önállóan kell készülniük életük első komoly próbatételére. A kisgyermekes szülőre szintén nagy feladat hárul. Ő ismeri igazán a gyerek képességeit, fegyelmezettségét, akaratát.

Ti már rég túl vagytok ezen a parán, de tudom, hogy az elején azért neked sem volt könnyű elfogadni, hogy a fiad ideje jelentős részét a számítógép előtt tölti.

Nálunk is voltak problémák. Én sem akartam, hogy éjjel-nappal a gép előtt legyenek. Amikor kicsik voltak, megbeszéltük, hogy mennyit tölthetnek ott. Ebben következetesek voltunk. Jártak edzésre is folyamatosan, versenyszerűen kosaraztak. Megvolt az egyensúly. Néha összetűzések is voltak, amikor még több időt akartak játszani. De legtöbbször sikerült konszenzusra jutnunk.

Voltak nálatok szabályok ezen a téren?

Eleinte természetesen igen. Erre pontos receptet nem lehet adni, mindenkinek tudnia kell, hogy mennyit tart elfogadhatónak, és ezt meg kell beszélni a gyerekkel. Ez nyilván függ a gyerek képességeitől, iskola és iskolán kívüli elfoglaltságaitól. Később, ahogy a fiam profi e-sportoló lett, vagyis ez lett a munkája, ebből él, ez okafogyottá vált. Naponta nyolc-tíz órát tölt gyakorlással, elemzéssel, taktikák kidolgozásával és betanulásával, meccsekkel. Ez először bizonyára soknak tűnik, de ha nem vagyunk szemellenzősek, akkor csak gondoljuk át egy munkanapunkat! Mi hány órát töltünk el a gép előtt? Legalább ennyit vagy még többet. Ha megtartjuk társas kapcsolatainkat és eljárunk egy kicsit mozogni is, akkor minden rendben lesz. A digitális világot megkerülni nem tudjuk, nem is kell. Az arányokat kell kialakítani és megtartani.

Egy szintén e-sportoló ismerősöm úgy magyarázta a saját konfliktusát a szüleivel, hogy azok sosem értették meg, de nem is akarták megismerni a játékait. Mit gondolsz? Megoldáshoz vezethet, legalábbis kevesebb konfliktushoz, ha odaülünk, figyelünk, ismerkedünk a játékokkal? 

Csak arról lehet valós képünk, amit ismerünk. Mindenképpen érdemes tájékozódni, hogy mi az a játék, ami ennyire leköti a gyerekünk figyelmét. Erre a célra az egyik legjobb módszer, ha becsatlakozunk hozzá egy mérkőzés megtekintésébe. Ilyenkor ő nem játszik, ráér arra, hogy miközben szurkol a kedvenceinek, minket is beavasson a kulisszatitkokba. Vagy például megkérdezzük, hogyan alakult a legutóbbi mérkőzése vagy gyakorlása a társaival. Ha látja, hogy nyitottak és érdeklődőek vagyunk, akkor meg fog nyílni felénk. Tiltani semmiképp nem érdemes, mert annak az lesz a vége, hogy teljesen bezárkózik.

Szerinted mi a jó a CS:GO-ban? Vagy a hasonló, a szülők számára félelmetesen agresszívnak tűnő harcos játékokban, mint a PUBG vagy a Fortnite?

Amellett, hogy csapatsport, elősegíti a gyors döntéshozatalt, fejleszti a reflexeket, a kéz és szemkoordinációt, megtanít hosszú távon koncentrálni, fejleszti a kommunikációs készségeket, és persze hatékony angol nyelvtanfolyam.

Nektek milyen félelmeitek voltak az online játékkal kapcsolatban azon túl, hogy a tanulás és a mozgás rovására megy a naphosszig tartó e-játék? Nekem az is dilemma, hogy milyen idegenekkel hozza össze a net a gyereket ilyenkor.

Soha nem voltak ilyen jellegű félelmeim. Úgy gondolom, nevelés kérdése, hogy mennyire fog szóba állni valaki másokkal, és mennyire befolyásolható. Egyébként nem kell ahhoz videójátékkal játszani a gyereknek, hogy a zaklatók megtalálják akár az utcán, akár a közösségi média különböző felületein. Ezt elkerülendő sokat kell beszélgetni a gyerekkel.

A másik félelem a függőség problémája. Nemrég Pécsi Rita egyik előadásában mondta, hogy kutatások igazolták: a számítógépes játékokban elért sikerek sokszoros dopamint termelnek, viszont ez azért „átverés” mert nincs mögötte olyan teljesítmény, mint amikor felmászol egy hegyre. Vagyis túl könnyen adatik meg ugyanaz az elégedettség.

Ezzel nem értek egyet, szerintem minden hobbi boldogsághormont termel, és jól érezzük magunkat tőle. A cél is ez, hogy egy kicsit kiszakadjunk a mindennapi mókuskerékből legyünk akár tanulók, akár dolgozók. Nem hogy nincs mögötte teljesítmény, de ellenkezőleg: óriási teljesítmény van egy-egy győzelem mögött. Egy német professzor évekkel ezelőtt lenyűgözőnek mondta az e-sportolók motoros készségeit és teherbírását. Ezek a játékok az agy különböző részeit foglalkoztatják egyszerre, hiszen a bal és a jobb kéz mozgása különböző. Ha, pedig a pulzusszámot vizsgáljuk, ami akár 160-180 is lehet percenként, olyan, mintha épp maratont futnának. Hajlamosak vagyunk mindenkire ráhúzni, hogy ez már betegség, ha valaki szeret valamit csinálni, és azzal több időt tölt, mint az átlag. Szerintem addig, amíg nem okoz vele kárt magának vagy a közvetlen környezetének, addig nem lehet függőnek nyilvánítani. A szülőtársaknak is annyit tudok mondani, hogy a gyerekekkel sincs komolyabb probléma, amíg megvannak a barátai, elmegy bulizni, beszél az osztálytársakkal, amíg kapcsolatot tart a szüleivel, a testvéreivel, a rokonsággal, amíg érdekli őt az élet, a világ történései, vannak céljai, amíg végez mindennapi normális tevékenységeket.

Amióta ennyi időt tölt a virtuális térben, mennyi offline programja van a fiadnak? Tartja a kapcsolatot a régi barátaival? Van ideje párkapcsolatra?

A fiam jó értelemben vett kocka, tehát megmaradtak a barátai, ahogy a munkája és a kötelezettségei engedik, eljár a barátaival és a társaságával kiengedni a gőzt, és itthon is tud aktívan pihenni.

Ő végül magántanulóként végezte el a középiskolát, hiszen a napi 6-8 óra gyakorlás, edzés, elemzés hétvégi utazások és meccsek mellett képtelenség lett volna bejárnia a suliba. Nehéz volt meghozni ezt a döntést?

Persze. Csak akkor nyugodtunk meg, amikor már a kezében tartotta az érettségi bizonyítványt. Nem is maga az érettségi volt a nehéz, hiszen arra tizenkét évet tanult, hanem az évközi vizsgák és készülések teljesen egyedül.

Olvastam, hogy féltetek, hogyan fogadják majd a pedagógusok a terveiteket, de pozitívan csalódtatok.

Igen, ez egy elit iskola, szóval féltem, hogy teljesen idiótának néznek majd, hogy az érettségi előtt ki akarom venni a gyereket. Ezzel szemben mindenki örült, és gratulált. Érdekelte őket minden részlet, hogy hogyan zajlanak a versenyek, hogyan készülnek fel rá. Pedig az iskola igazgatója testnevelő tanár, és a fiam korábban aktívan kosárlabdázott, nem is rosszul. Meg is kérdezte, hogy végül miért az e-sportot választotta. A fiam azt mondta, sokkal több sikere van benne, ami számára nagyon fontos. Azt gondolom, elismerték és tisztelik a munkát, a kitartást, amit beletett.

Végül négyesre érettségizett, és felvették az egyetemre is. Mit tanul most? És mennyi ideje van rá?

Igen, szépen leérettségizett, és fel is vették az egyik igen neves egyetemre, de nem kezdte meg a tanulmányait, mert a versenysport mellett ez szinte lehetetlen. Volt egy csapattársuk, aki egyetemre járt, de sokszor nem tudott velük készülni és a meccseken kiállni, így meg is kellett tőle válniuk. Úgy gondolom, hogy most száz százalékban erre kell fókuszálnia. Utána, ha úgy adódik, bármikor elvégezhet egy iskolát.

Mennyi idő telt el addig, amikor már látszott, hogy profi karriert tud csinálni?

Maximum két év, és már be is kopogott az első profi szerződés. Ebből is látszik, hogy nagyon komolyan vette, nagyon szerette csinálni, és hát minden szerénytelenség nélkül kijelenthető azt is, hogy nagyon tehetséges volt. Ezt nem én vagy az édesapja, hanem a hozzáértő e-sport szakértők állították. Egyébként nagyon fontos, hogy külön tudjuk választani a gyerek álmait és a valós eredményeket. Nem szabad becsapni magunkat, teljesen kívülállóként kell szemlélnünk a gyereket, mielőtt meghozzuk a végleges döntésünket.

Mennyit lehet keresni profi e-sportolóként?

Neki ez a munkája, ebből él, és el tudja magát tartani.

Hogyan lehet felfedezni a tehetséget? Mert ugye attól, hogy a gyerekem elég ügyes, meg folyamatosan megnyeri a köröket, még nem fogom kivenni a suliból. A legtöbben úgy vagyunk vele, hogy azért legyen annak a gyereknek „rendes” szakmája is.

A tehetséget nem kell felfedezni, ha tényleg tehetséges a gyerek, akkor előbb-utóbb jönni fog egy e-sport szervezet és fel fognak ajánlani egy szerződést. Amíg ez meg nem történik, addig nem szabad megszakítani az iskolát. Mi sem tettük volna.

Egyik cikkedben arról beszélsz egy másik gamer anyukával, vajon a jövőjük szempontjából milyen döntést hoztatok, amikor az e-sportot választottátok. Ott Gabesson (a másik gamer – a szerk.) édesanyja, Málovics Éva fogalmaz úgy, hogy a munka világa olyan mértékben változik a felénk közeledő „technikai cunami” miatt, hogy elképzelni sem tudjuk, milyen szakmák lesznek 10- 15 év múlva. A fiatalok pedig játszva szerzik meg ehhez a kompetenciákat.

Korábban voltak kétségeim, de látom, hogyan működik ez a világ. Pontosan úgy, mint egyéb munkák esetében. Az ember, amihez ért, amit szeret csinálni, abból meg fog tudni élni az aktív sportkarrier végeztével is.

Lehet tudni, meddig tart egy ilyen karrier? Van terv a későbbiekre?

Körülbelül harmincéves koruk táján fejezik be aktív pályafutásukat az e-sportolók. Egyelőre nem foglalkozunk azzal, hogy mi lesz azután. Egyébként nagyon nagy iparág szerveződik az e-sport köré, ami újabbnál újabb lehetőségeket fog adni az ezzel foglalkozóknak. Nem féltem a fiamat, ő az a típusú ember, aki nem esik kétségbe, meg fog tudni élni a jég hátán is.

Hasonló témában az nlc.-n:

• A digitális oktatás első napjai
• Így a kamaszokat is érdekli a tanulás
• Világsikerű digitális tananyag