A fiataloknak is van miért tartaniuk a koronavírustól

NLC/MTI | 2020. Április 03.
Bár a koronavírus halálos áldozatainak döntő többsége 60 évnél idősebb, a betegségnek nem az életkor az egyetlen kockázata.

Az új koronavírus áldozatainak több mint 95 százaléka 60 év feletti, de a fiatalok sem lélegezhetnek fel – mondta csütörtökön Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója. Szerinte az emberek milliárdjait karanténba kényszerítő és a világgazdaságot megrengető vírus okozta súlyos megbetegedésnek nem az életkor az egyetlen kockázata.

„Az a felfogás, hogy a COVID-19 nevű betegség csak az idősebb embereket érinti, téves – mondta Koppenhágában tartott internetes sajtótájékoztatóján az igazgató. – A fiatalok nem legyőzhetetlenek.”

Hans Kluge kijelentései egybehangzanak a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatójának, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusznak a megállapításaival.

A WHO adatai szerint az 50 év alatti igazolt fertőzöttek 10-15 százalékának vannak mérsékelt, illetve súlyos tünetei.

(Fotó: Guillermo Legaria Schweizer-Getty Images)

„A betegség súlyos eseteivel találkoztunk tizen- és huszonéveseknél, sokan közülük intenzív ellátásra szorulnak, és egyeseket sajnos elveszítünk” – mondta Hans Kluge.

Az igazgató közölte: friss statisztikák szerint 30.098 halálesetet jelentettek Európából, többségüket Olaszországból, Franciaországból és Spanyolországból.

„Tudjuk, hogy ezeknek a haláleseteknek a több mint 95 százaléka 60 évnél idősebb páciens esetében következett be, a halálos áldozatok több mint a fele 80 év feletti volt.”

Kluge szerint a halálos áldozatok több mint 80 százaléka szenvedett olyan krónikus betegségekben, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség. „Kedvező viszont, hogy vannak jelentések olyan 100 év feletti páciensekről, akik a COVID-19 betegséggel kórházba kerültek, és azóta teljesen meggyógyultak” – mondta.

Exit mobile version