A tetőpontjához közelít Ukrajnában a COVID-19 koronavírus-betegség terjedése – jelentette ki Makszim Sztepanov ukrán egészségügyi miniszter kedden a Telegram üzenetküldő csatornán közzétett videoüzenetében hozzátéve, hogy éppen ezért korai még az országos karantén feloldásáról beszélni.
„A világjárvány aktív fázisaiban a betegek száma drámaian növekszik, ami drámai terhelést jelent az orvosi rendszerre nézve” – magyarázta. Szavai szerint a COVID-19-ben szenvedő betegek száma olyan gyorsan növekszik, hogy nincs elegendő orvos, sem gyógyszer, sem kórházi férőhely, hogy segítséget nyújtsanak nekik. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy sok más országban is ilyen helyzet alakult ki, ezért korai még Ukrajnában a korlátozó intézkedések feloldásáról beszélni.
Ukrajnában március 12-én léptettek életbe országos karantént, előbb három hétre, majd március 25-én meghosszabbították április 24-ig. Ezen felül először a hónap elején, majd április 6-tól tovább szigorítottak a bevezetett korlátozó intézkedéseken. A jelenleg hatályban lévő rendelkezések kötelezővé tették egyebek mellett az arcmaszk viselését a nyilvános helyeken és a közterületeken, megtiltották a parkok, játszóterek látogatását, legfeljebb kettesével járkálhatnak az utcákon az emberek.
Volodmir Zelenszkij elnök kedden szintén videoüzenetben szólt az emberekhez, amelyet televíziók is közvetítettek. Ebben az elnök példaként hozott néhány nyugat-európai országot arra, mekkora pénzbírságokat szabnak ki a vírusfertőzés terjedésének megakadályozása érdekében bevezetett korlátozások megszegőire. Ukrajnában ugyanezért 17 ezer és 34 ezer hrivnya (211 ezertől 422 ezer forintig) között szabható ki bírság.
„Mindannyian őrködünk a demokratikus értékek és szabadságjogok felett, de vannak idők, amikor egy egész nemzet egészsége és élete válik a legfontosabbá – hangoztatta. – Minden korlátozás csak átmeneti kellemetlenség, fontos és szükséges az Önök biztonsága érdekében” – tette hozzá.
Az egykori profi ökölvívóból lett Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester keddi online sajtótájékoztatóján elárulta, hogy neki is nagyon hiányzik a napi sportolás a karantén ideje alatt, de ő is otthonában végez most gyakorlatokat. Kérte a kijevieket, hogy legyenek megértőek a sportlétesítmények és pihenőhelyek lezárása miatt, és leszögezte, hogy a sportolók számára sincs kivétel a korlátozások alól.
Közben az ukrán fegyveres erők kedden jelentették, hogy belehalt a COVID-19 betegségbe egy nő, egy Ivano-Frankivszk megyei katonai egység alkalmazottja, aki az első halálos áldozata a fertőzésnek az ukrán hadseregben. Rajta kívül eddig a fegyveres erők három tagja betegedett meg. Keddre Ukrajnában jelentősen, az előző napihoz képest 143-mal nőtt az igazolt fertőzöttek száma, és elérte az 1462-őt, a halálos áldozatoké pedig hét új esettel 45-re emelkedett.
- Szökni akart a kórházból, meghalt a koronavírusos ukrán férfi
- Koronavírus: Rendkívüli állapotot hirdettek Ukrajnában