Kontaktmentes utcai koncerteket szerveznek Ferencvárosban

nlc | 2020. Április 15.
Karanténkoncerteket szerveznek Ferencvárosban, az előadók az utcán, járművekről zenélnek majd. Bárki jelentkezhet fellépőnek.

Kontaktmentes utcai koncertekre és egyéb előadó-művészeti produkciókra hirdetett pályázatot Ferencváros önkormányzata. A járművekről kihangosított, élő fellépésekre csütörtökönként kerül sor a IX. kerület közterületein.

A koronavírus miatt nagyon sokan hetek óta otthon vannak. Nem gyűlhetnek össze nagyobb társaságok, zárva tartanak a szórakozóhelyek, színházak, mozik, elmaradnak a koncertek, fellépések. Ferencvárosban Döme Zsuzsanna alpolgármester kezdeményezésére ezért karantén-koncertsorozat indult – emlékeztet az önkormányzat közleménye.

Azt is írják, hogy Ferencváros köztereit április 11-én, a költészet napján mozgó hangosítással, azaz egy kisvonattal járták művészek, az utcákról csempészve be az otthonokba a kultúrát a rendkívüli helyzet idején: a lakók az ablakokból, erkélyekről nézhették a produkciókat.

Az első koncert óta sok kerületi polgár kereste meg az önkormányzatot a program folytatását kérve. Mivel a fellépési lehetőségek beszűkülése miatt sok előadóművész is nehéz anyagi helyzetbe került, az önkormányzat a lakosság szórakoztatása mellett nekik is szeretne segíteni ennek a kezdeményezésnek a folytatásával.

A rendhagyó koncerteket, fellépéseket csütörtökönként 15 és 19 óra között tartják meg. A járművet, védőfelszerelést, engedélyeket és a hangosítást az önkormányzat biztosítja, de a rendezvénysorozat jellege miatt díszleteket, fénytechnikát és más speciális költséget nem tudnak felvállalni. A legalább egy órás műsorokért minden fellépő egyenlő, bruttó 50 ezer forint tiszteletdíjban részesül.

Fellépőként jelentkezni ezen a linken lehet, a lakosság pedig itt szavazhat a tervezett műsorokról.

(MTI)

(Kiemelt kép: Facebook/FMKPortal)

Kapcsolódó cikkek:

Exit mobile version