Melltartójában költött ki egy tojást egy nő

nlc | 2020. Április 22.
35 napon keresztül mindenhová magával hordta a tojást a háromgyermekes anya.

A kaliforniai Betsy Ross a családjával sétált egy parkban, amikor a gyerekei egy szétrombolt kacsafészket találtak. A fészekben egyetlen tojás maradt viszonylag épen, a gyerekek pedig könyörögtek az édesanyjuknak, hogy mentsék meg. Bár a nőnek nem voltak tapasztalatai e téren, és nem igazán bízott a sikerben, végül igent mondott, hogy a kicsik megnyugodjanak.

A háromgyermekes anya felhívott egy állatvédő szervezetet, ám ők közölték, hogy tojások keltetésével nem foglalkoznak. Mivel keltetőgépe sem volt, ezért úgy döntött, hogy a teste melegével próbálja kikeltetni a tojást. A melltartójában hordta magával 35 napon keresztül, éjjel-nappal. Kizárólag akkor tette le egy rövid időre, míg zuhanyzott.

„Plus size lány vagyok, így pont befért a melleim közé” – mesélte.

Időközben az interneten rákeresett a témára, és keltetődobozt is készített a kiskacsának.

A kelés (Fotó: Betsy Ross)

A 35. napon megkezdődött a kelés, ám nem ment problémamentesen. A madárnak nem sikerült önállóan feltörnie a tojáshéjat, így Betsy felhívott egy állatorvost, akinek az útmutatásai alapján végül kisegítette a kacsát a tojásból.

A kiskacsa vélhetőleg a túl alacsony vagy nem teljesen stabil hőmérséklet miatt kicsit korán kelt ki, emiatt az első napokban nagyon gyenge volt, alig tudott mozogni. Betsy azonban nem adta fel, gondozta, itatta, míg erőre kapott és végre talpra állt. A nő egy speciális hordozót is készített neki, amiben mindenhová magával vitte.

Amikor a madár nagyobb lett, kapcsolatba lépett az állatvédőkkel és a segítségükkel sikerült otthont találni számára egy közeli farmon. A gácsér azóta ott él és jól van.

via

Kacsatörténetek korábbról:

Exit mobile version