Rengetegen akarnak most kutyát örökbe fogadni, de mégse tegye mindenki!

Bodrogi Eszter | 2020. Április 25.
A legjobb ötletnek tűnhet most kutyát örökbe fogadni, hiszen sokan már hetek óta többen is otthon vannak, vagy otthonról dolgoznak, így megoldott lenne az első hetekben a közös együttlét, egymás jobb megismerése. Ugyanakkor a menhelyek is nagyobb bajban vannak, mint korábban, mert nem számíthatnak például a kutyasétáltató önkéntesekre.

Harmath Eszter, a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát egyik vezetője arról számolt be, hogy a jelenlegi helyzetben sokkal többen szeretnének kutyát örökbe fogadni, mint az év más időszakában. Ennek egyik oka lehet, hogy sok ember érzi most magányosnak magát, és úgy gondolja, hogy egy kutya jó társa lehetne a karanténban. Ez igaz is, de ez az állapot nem tart örökké, ezért most különösen érdemes átgondolni az örökbefogadást.

Kutyát tartani sok lemondással jár (Fotó: Boldizsár Tamás, MFÖK)

„Nagyon fontos, hogy most se hozzon senki felelőtlen döntést az örökbefogadás kapcsán. Mindenki gondolja végig, hogyha újra eljárhat majd a munkahelyére dolgozni, akkor is meg tudja-e majd oldani azt, hogy a kutya semmiképp ne legyen egyedül kilenc óránál többet? A kutya ugyanis társas lény, szüksége van a gazdája társaságára. Ugyanakkor sok családnak pont azért jött jól most a mostani önkéntes karantén, mert már hosszú évek óta szerettek volna kölyökkutyát befogadni, de eddig nem tudták megoldani az első hónapokban a gondoskodást róla. A kölyökkutyának, ugyanúgy, mint az embergyereknek három óránként enni kell, és különben is folyamatos társaságot, foglalkozást igényel a befogadása. Nekik például remek alkalom ez a kölyök befogadására.”
 
Szerencsésnek mondható az a helyzet, ugyanis sokan most ideiglenes befogadónak is jelentkeznek, a MFÖEK-hez például közel ötször annyian, mint korábban. Ez azt is jelenti, hogy most sokkal több kutyát tudnak kihozni a különböző ebtelepekről, és segíteni őket a megfelelő gazdához jutásban.

Az alapítvány főleg három vidéki gyepmesteri telepről, Ózdról, Miskolcról és Kisvárdáról menti a kutyákat, akiket ideiglenes befogadóknál helyeznek el, amíg nem találnak számukra megfelelő gazdikat. A kutyák addig is egészségügyi ellátást kapnak, és elkezdik a városi élethez szoktatásukat. Fontos, hogy csak kinti tartásra nem adnak örökbe kutyát.

A kutyák a karantén nagy nyertesei, de hatalmas veszélyt is hordoz magában a hosszú összezártság

„A kutyák nyilván egy pillanat alatt megszokják, és megszeretik az új rendszert: a gazda egész nap otthon van velük, talán még a séták ideje és hossza is megnövekedett, nem csak a dögönyözéseké. De ha most nem okosak a gazdák, és tudatosan nem készülnek arra, hogy ennek a kutya számára idilli állapotnak vége szakad, akkor hamarosan sok ezer szeparációs szorongó kutya országa leszünk . A kutyák ugyanis annyira megszokják azt, hogy sosincsenek egyedül, hogy később képesek lesznek emiatt szorongani, az pedig senkinek nem jó, és később már csak kemény munkával orvosolható.” Ezért Harmath Eszter arra kéri a kutyatulajdonosokat, hogy 

tudatosan hagyják néha magukra most is a kutyájukat, nélküle is menjek le sétálni, amikor tehetik.

Szeparációs szorongás kutyáknál

A szeparációs szorongás kialakulásában a személyes tapasztalat mellett valószínűleg genetikai és hormonális tényezők is szerepet játszanak, de számos más ok is állhat a háttérben.

Kutya és gazda viszonyát meghatározza a kötődés, amelyről etológiai értelemben akkor beszélünk, ha keressük a másik közelségét és hiányában stresszesen viselkedünk. A legtöbb faj esetében ez a jelenség a kölyökállat anyja iránti kötődésében nyilvánul meg.

A kutyák a háziasítás következtében ugyanúgy kötődnek az emberhez, mint ahogy a kisgyerekek az anyjukhoz: a gazda hiányában stresszviselkedést mutatnak (ez a szeparációs stressz), visszatértekor pedig örömtelien üdvözlik, és próbálnak a közelében maradni.

Forrás: ELTE Etológia Tanszék

A kutya társállat, vagyis más élőlényekkel, leginkább emberek társaságában érzi jól magát. A szorongó kutya mindent megtesz azért, hogy magára vonja környezete, de legfőképp a gazdája figyelmét. Széttépi a bútorokat, leszakítja a tapétát, megrágja a cipőket, folyamatosan ugat vagy vonyít, sőt sokszor be is piszkít, de sajnos ettől komolyabb problémák is előfordulhatnak, amikor a kutya a felgyülemlett feszültséget azzal próbálja levezetni, hogy saját magát sebzi meg. Sok gazda ezt bosszúnak tekinti, amiért elment otthonról pedig erről egyáltalán nincs szó, csak próbálja feldolgozni félelmeit.

Sokaknak eszébe jut most, hogy milyen jó lenne egy kutya (Fotó: Csonka Dániel, MFÖK)

Segít a szabályalkotás

A feladat igen egyszerűnek tűnik, de nagyon nehéz és időigényes kivitelezni. Fontos rendezni a kutyával a viszonyunkat, és felállítani az otthon szabályokat. Következetesség nélkül nem lehet eredményt elérni.
A legjobb döntés, ha már kialakult a szorongás, hogy kutyakiképző szakember segítségét kérjük. Most ezt megtehetjük online is, és később folytathatjuk a tanulást személyesen.

Hogyan fogadhatunk örökbe felelősségteljesen?

A legfontosabb, hogy hallgassuk meg az ideiglenes befogadó, a menhely, vagy az alapítvány munkatársának a véleményét. Ők jól ismerik a kutyát, tisztában vannak vele, hogy milyen gazda való a kutyának. Hiába tetszik nekünk a kis helyes fehér szőrgombóc, ha van egy kétéves kisgyerekünk, akitől retteg a kutya. Lehet, hogy helyesebb, ha annak a kutyának inkább egy nyugodt, idősebb gazdánál lesz a lakhelye, mi pedig beleszeretünk egy játékos társába. Vannak kutyák, akik kifejezetten sportos életmódra születtek, és vannak olyan nyugodtabb példányok, akik inkább a kanapén heverésznének egész nap. Legideálisabb, ha minden kutya megtalálja az álomgazdát magának.
 

A MFÖEK-nél háromfordulós szitán kell átmennie a gazdijelöltnek, méghozzá azért, hogy minden kutya a legjobb gazdára, minden gazda pedig a számára legjobb kutyára találjon. Első körben e-mailen kikérdezik a jelentkezőt arról, hogy milyen körülmények közé szeretné a kutyát, mennyit tud otthon lenni vele, lesz-e segítsége a sétáltatásban, vagy gondolt-e már arra, hogy hol tudja elhelyezni majd a kutyát, amikor nyáron nyaralni indul a család? Egészen apró részletekbe is belemehetnek, de nem a kötekedés a céljuk, hanem az, hogy senkit ne érjen csalódás.

Hallgassunk az alapítvány szakembereire, és az életmódunkhoz passzoló kutyát válasszunk (Fotó: Németh Larina, MFÖK)

Zoom meeting a kutyával?

Ha ez megvolt, akkor eddig az első személyes találkozó következett, ahol megismerkedhetett egymással kutya és leendő gazdája. Jelenleg ez a találkozó vicces módon valamilyen online applikáció segítségével zajlik, ahol a lehető legtöbb szituációba igyekeznek megmutatni a kutyát az érdeklődőnek. Itt lehet mindkét félnek kérdéseket is feltenni, majd ha itt is minden jól ment, akkor jöhet egy személyes találkozó valahol a szabadban, ahova az érdeklődőnek maszkban kell érkeznie, saját pórázzal, és elviheti sétálni a kutyát egy ismerkedő kör erejéig. Ha a kutyát és az embert egymásnak teremtették, akkor elkezdődhet a közös, boldog életük.

Mi az az ideiglenes befogadó?

Ha valaki szereti a kutyákat, vagy a cicákat és szeretné átélni azt a csodát, hogy jobbá teszi egy általa kiválasztott állat életét, de nem biztos benne, hogy a következő 10-15 évben el tudna annyira köteleződni, mint amennyire egy gazdának muszáj, akkor érdemes elgondolkodnia az ideiglenes befogadáson.

Esetleg nem biztos abban, hogy valóban képes lenne hosszú éveken át napi négy órát a kedvencére áldozni az életéből, vagy ki akarja próbálni, hogy megy-e a hajnali felkelés a huszadik esős novemberi hajnalon is a kutyával, akkor a legjobb ötlet ideiglenesen befogadni egy állatot.

Az ideiglenes befogadóknak a kutyás-, macskás tapasztalat nem alapkövetelmény, viszont rengeteget lehet tanulni a kutya- vagy cicanevelésről. Az állatvédő alapítványok mindenben segítik az ideiglenes befogadók munkáját, például az esetleges állatorvosi költségeket nem nekik kell állniuk, csak ha ők maguk is szeretnék ezzel is támogatni az állatot. Az ideiglenes befogadók általában segítik az alapítványok munkáját abban is, hogy megfigyelik a mentett állat és a gazdijelölt viselkedését a találkozókon, és eldöntik, hogy valóban egymásnak valók-e.
Persze előfordul, hogy az ideiglenes befogadók „elbuknak”, vagyis megtartják a befogadott állatot.
 

Könnyű hozzászokni az állandó együttléthez (Fotó: Vaszari Julcsi, MFÖK)

Ilyen egy hirdetés a MFÖEK oldalán, nehéz ellenállni:

„Ha már a képen keresztül is érzed azt a 18 kilónyi pillantást és nézést, mellyel legújabb érkezőnk a monitoron keresztül kényeztet el, akkor ideje megismerkedned Miskolcról érkezett leányzónkkal, Chilivel.
Mióta megérkezett, időbeosztása olyan programokat enged meg, mint a környéken élő gazdik elcsábítása, a minél nagyobb test- és bundafelület napkollektorrá transzformálása és az olyan kulináris élvezeteknek való hódolás, mint a párna, etetőtál vagy éppen egy hangyaboly. A kezdeti szemérmes, mákgubó állapotból az elmúlt napok alatt olyan sikerélmények születtek, mint a szobatisztaság kezdete, a főváros zajaitól nem-összerezzenés és a bármely két- és négylábúval való folyamatos ismerkedés és az irántuk tanúsított kiapadhatatlan érdeklődés.8 hónaposunk, a »lélekig hatoló tekintet« szépségverseny koronázatlan hercegnője, és amellett, hogy tanulékony, rendkívül populáris egyéniség is egyben, emberéül olyasvalakit fogadna, aki szabadidejében tanítgatja és non-stop simogatja őt.Ha beleszerettél ezekbe a Chili-féle mandulavágású szemekbe, és szeretnéd, hogy a hölgyemény már a kanapédon ünnepelje első születésnapját, küldj nekünk egy bemutatkozó szerelmeslevelet Facebook-oldalunkon.”

Legyünk felelősségteljes kutyatartók!

A kutyatartás felelősséggel és a sok vidám és szeretetteljes pillanat mellett, mindig lemondásokkal is jár.
Az egyik legfontosabb szabály: ivartalaníts! Magyarországon közel százezer gazdátlan kutya él, semmi szükség további szaporulatokra, ráadásul az ivartalanítás sok egészségügyi problémát is megelőz.

Sokan főleg az időráfordítást nem mérik fel helyesen, mielőtt kutyát visznek a házhoz. Nem elég naponta háromszor tíz percre leszaladni a kutyával a legelső fához, hanem legalább másfél órát mozogni kell vele. Igen, esőben és fagyban ugyanúgy, mint forróságban, amikor ráadásul azt is meg kell szervezni, hogy olyankor és ott tudjuk lemozgatni a kutyánkat, ahol nem égeti az aszfalt a tappancsát. A menhelyek ezerszer is felhívják a figyelmet arra, hogy a kutyás élet már az állat kiválasztásnál megkezdődik: olyan kutyát válasszunk, akinek a habitusa passzol az életmódunkba, és legyünk a legnagyobb mértékben őszinték magunkhoz, amikor a szabadidőnk és az anyagi lehetőségeink kerülnek szóba.

Tehát aki nem szeret sokat mozogni, ne válasszon egy pörgős kölyökkutyát, inkább hallgasson a szakértőkre, és fogadjon örökbe egy nyugalomra vágyó, hálás négyéves kutyát a menhelyről. Ha fajtatiszta kutyát vásárolnánk, de küllem alapján válasszunk, hanem nézzünk utána a fajtára jellemző habitusnak, fajtabetegségeknek is.

Érdemes szem előtt tartani, hogy nem létezik olcsó, fajtatiszta kutya, ezért csak tenyésztőtől vagy fajtamentő szervezettől vásároljunk, és ne támogassuk a szaporítókat, ugyanis ők nem törődnek a genetikai szűrésekkel, öröklődő betegségekkel, így a végén a többszörösét kell majd fizetnünk a betegségtől szenvedő kutyánkra.

Ne feledjük, nem kötelező kutyát tartani. Inkább legyünk önkéntesek egy szervezetnél, ha nincs meg minden feltételünk, és később járjunk hétvégente kutyát sétáltatni egy menhelyre, vagy vállaljuk a kisebb rizikót, és váljunk ideiglenes örökbefogadóvá.

Felelősen fogadj örökbe!

Exit mobile version