Enya, Maria Callas és Zelda Fitzgerald – nők, akik a siker vagy boldogtalanság miatt vonultak karanténba

Zelda Fitzgerald a történelem első It Girl-je volt. Mai szóval lehetne influencernek hívni (mert a híresség kevés lenne rá) ha a szó eredeti jelentését nem értékelte volna le az, hogy a legtöbb esetben nincs a képek és az ember mögött valódi teljesítmény.

Zelda mögött viszont rengeteg volt.

A jazz virágkorának egyik leghíresebb párja volt ő, leánykori nevén Zelda Sayre és férje, Francis Scott Fitzgerald, A nagy Gatsby írója. Zelda Fitzgeraldot azonban nemcsak külseje, tehetsége miatt is irigyelték, író, festő és táncos is volt. A sikereik ellenére Scott Fitzgeraldot végül alkoholizmusa vitte el, míg felesége elmegyógyintézetben töltötte élete utolsó éveit. Az első világháború alatt ismerkedtek meg, a húszas években lettek ismertek és 1929-re már kisiklott az életük.

Kortársuk, Hemingway szerint Scott féltékeny volt Zelda tehetségére, ezért szabotálta írói karrierjét. Ami biztos, a kettejük közötti levelezésekből felsejlik Scott súlyos önbizalomhiánya és az is, hogy Zelda valóban nagyon tehetséges író volt. 

Zelda és Scott buliból buliba mentek, így lett Zeldából It girl. Szakaszosan alkoholos delíriumban telt az életük, díszes társasággal mulattak, Zelda mégis egy levelében azt fejtegeti, nem érti ő maga sem, hogy miért is nem voltak soha igazán boldogok.

Zelda az alabamai legfelsőbb bíróság élén álló bíró lánya volt, és fiatal kora óta mindenkit lenyűgözött természetes szépsége. Tizenhét évesen már ivott és dohányzott, férfiakkal múlatta az időt, és a megbotránkoztatás érdekében testszínű fürdőruhákat hordott, hogy azt higgyék meztelen. Folyamatosan feszegette a határokat, lázadt.

Scott Fitzgerald azt hitte, csak akkor nyerheti el a lány kegyeit, ha sikeres lesz és gazdag. A nagy Gatsbyben megírt történetet a való élet inspirálta, a regény Scott Zelda előtti nagy szerelméről szól. Zelda hiába bizonygatta mindig neki, hogy őt ez nem érdekli, sosem hitte el. Amikor Zelda még másokkal is randevúzott, Scott ahhoz kötötte, harcol -e a nőért, hogy mikor fogadta el egy-egy kiadó az írásait. A házasságnak is ez az önbizalomhiány vetett véget, de addig is New Yorkban próbálták élvezni a bulik nyújtotta életet. Zelda volt Scott segítője, minden művét lektorálta, ihlette, segítette.

Életvitelük, bár mindketten jól kerestek, majdnem adósságba verte őket, Párizsba költöztek, ahol ugyanannyi dollárból jobban éltek. Volna. Ha nem folytatják a folyamatos részegedést és bulis, excentrikus életmódot.

Scott, ha nem írt, ivott, Zelda pedig többször próbált öngyilkos lenni. Elhatározta, nem folytatja férje útját, hagyja az írást, hogy ezzel se keltsen további feszültséget a házasságban. Megszállottan festeni és balettozni kezdett. Mikor visszatértek New Yorkba a helyzet nem javult, Zelda egyszer vezetés közben megpróbálta lekormányozni a kocsijukat a hegyoldalból.

1930 volt, mire Sigmund Freud kollégája, Eugen Beluer skizofréniával diagnosztizálta Zeldát. Egészen 1943-ig saját akaratából pszichiátrián élt, bár betegségéért többek között férjét hibáztatta.

Több európai ország intézményét megjárta, mígnem 1943-ban, egy észak-karolinai elmegyógyintézetben kitört tűzben bent égett. Élete első regényét is a bent töltött idő alatt írta. A Save Me The Waltz önéletrajzi ihletésű írás, ami alaposan felbőszítette az eddigre már Hollywoodban ténykedő férjét.

Zelda a húszas évek egyik ikonja, a hírnév és a női emancipáció emblematikus figurája volt, de végül bezárva, benyugtatózva halt meg. 

Maria Callas

Minden idők egyik leghíresebb szopránjának önkéntes karanténja szabadabb választás volt, mint Zelda Fitzgeraldé. A görög felmenőktől származó Callas 1947-ben lett világhírű, amikor Amilcare Ponchielli La Gioconda című operájának főszereplőjeként lépett a Veronai Aréna színpadára. Élete során több mint negyven operaszerepet énekelt, köztük Floriát a Toscából és Violettát a Traviatából.

Jacques Bourgeon, az operaénekes egyik legjobb barátja Callas utolsó hónapjairól azt mondta, lehetetlen volt kirobbantani a lakásból. Semmire sem jött ki, a személyzet mindenféle kifogásokkal állt elő, hogy miért is nem fogadja őket a művésznő.

Hiba lenne azonban ezt a fajta visszavonulást csakis élettársa, Aristoteles Onassis „árulására” fogni. Onassis 1968-ban hagyta el Callast (akiért korábban elhagyta első feleségét), hogy elvehesse a meggyilkolt amerikai elnök özvegyét, Jackie Kennedyt.

A biográfiák szerint Callas azért maradt magára, mert minden szerette és csodálója meghalt. Ez azonban szintén nem igaz, utolsó éveinek magánya egy jóval összetettebb folyamat eredménye.

Maria Callas a titkárnője szerint mindig is két részre osztotta magát.

Volt A Callas, az operaénekes és Maria, az érzékeny, törékeny nő. Nehezen viselte, hogy amikor betegség miatt elment a hangja, népharag zúdult rá, mint a Norma 1958-as római előadásán.

Nem bírta az újságírók folyamatos rohamát, nem bírta a róla szóló címlapsztorikat. Kifele keménynek mutatta magát, belül azonban emésztette a fájdalom. 

Onassishoz fűződő szerelme egyedi és egyszeri volt. Éppen ezért, tartotta vele a kapcsolatot azután is, hogy elhagyta, sőt, elköszönt tőle a halálos ágyán. Tény, hogy ezután zárkózott be párizsi lakásába és alig ment már ki az utcára, de ami idáig vezette, az nem csak a szeretett férfi elvesztése volt, hanem a reflektorfényben, nagyító alatt töltött évek nyomása is.

Két éven át a barátait is ritkán fogadta, gyógyszerfüggő lett. Halálát hivatalosan szívrohamként tálalták, ám sokak szerint öngyilkos lett. 53 éves volt.

Enya

Az Egyesült Királyság egyik leggazdagabb művésze úgy, hogy két évtizede nem adott koncertet, elvétve interjút, és alig tette ki a lábát egy viktoriánus palotából, amin tucatnyi macskával osztozik.

„Tizenöt éve élek itt, de még egyszer sem láttam” – mondta a The Independentnek még 2015-ben az énekesnő szomszédja, aki Enyaval ellentétben a U2 frontemberét Bonot rendszeresen látja sétálni a feleségével.

Enya rendszeresen kiadott új albumot, azokat reklámozta is, de ezen kívül másra nem volt hajlandó. Lemezkiadójával szerződése is úgy szól, nincs határidő, akkor jön elő új dalokkal, amikor ő úgy érzi. Hatalmas falakkal körbevett birtokánál sokszor sorakoztak újságírók, míg rá nem jöttek, hogy teljesen felesleges, az énekesnő –  egy-két esettől eltekintve – nem fog velük szóba állni.

1995-ben még a The Times-nak adott interjúban Enya elmondta, hogy visszavonult életének egyik oka, hogy ő a zenét adja el, nem magát. Mindig is így akarta, és ő az élő példa arra, hogyan lehet valaki sikeres anélkül, hogy az életét a nyilvánosság előtt élné. Mondjuk Enya ezt már egy másik szintre vitte, ugyanis tényleg egy barlangban él. 

Az írországi Killiney-ben 1997-ben vásárolta meg a viktoriánus időkből maradt birtokot, amit Manderely-nek nevezett el. A biztonsági rendszer kiépítését azonnal megkezdte, miután 1996-ban, a szülei pub-ja előtt szúrta le magát egy elvakult rajongója.

Enya egyedül él, gyerekkora óta nagyon szerette a magányt. Ahogy korábban nyilatkozta, fél a házasságtól. A zenében a kezdetektől fogva ugyanazokkal az emberekkel dolgozik. Heti öt napot van a stúdióban, a többit a vár falai mögött tölti.

(A cikk az El País sorozata alapján készült)

(Kiemelt kép:

• “Minden nap lelőtt egy parasztot” – hírességek megdöbbentő szokásai
• Nevetőgörcs és gyilkos fogpiszkáló – híres emberek különös végzete
• Rátalált a szerelem a híres színésznőre! – már megint…