A gyalogosforgalom is veszélybe kerülhet a Lánchídon

T.CS. | 2020. Június 18.
A járdalemezek állapotának gyors romlása akár azt is eredményezheti, hogy le kell majd zárni a Lánchidat a gyalogosforgalom elől.

Egy áprilisi hivatalos mérnöki hídszemléről szóló beszámolót szerzett meg a Világgazdaság, és szemlézte a legérdekesebb pontokat. A következtetés szerint csak remélni lehet, hogy a hídfelújítás kezdetéig nem következik be nem várt esemény a hídszerkezetben, azt pedig nem lehet megjósolni, hogy a romlási folyamat mikor fordul át egy intenzívebb, balesetveszélyesebb szakaszba.

A Lánchíd idén májusban (fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Az Msc-Főmterv szerint ugyan az öttonnás össztömeg-korlátozás ugyan valóban hozzájárul a Lánchíd állapotromlásának lassulásához, az azonban továbbra is előfordulhat, hogy kisebb betondarabok hullanak le a szerkezetről, amik kárt okozhatnak az alsó rakparton közlekedő vagy a Dunán úszó járművekben. A szakértők a legnagyobb kockázatot a déli oldal járdalemezénél látják: ha itt gyorsul a romlás, könnyen lemezszakadásba fordulhat át, ami olyan mértékű rizikót jelent, ami akár a híd gyalogosforgalom előli lezárását is magával hozhatja.

A Lánchíd Budapest egyik ékköve, amit ezek a cikkeink is bizonyítanak:

Exit mobile version