Valami nagyon bűzlik Hatvanban

Sz.A. | 2020. Augusztus 28.
Többen azt mondják, már szellőztetni is lehetetlen a városban.

Dauervíz, fekália, vegyszerszag – így jellemzik a Hatvanban élők azt a penetráns bűzt, ami néhány hónapnyi nyugalom után ismét keseríteni kezdte az életüket. A probléma évekkel ezelőtt kezdődött, volt már miatta tüntetés, tartottak fórumokat, gyűjtöttek aláírást, és téma volt az ügy a Parlamentben is, de a jelek szerint a gond nem oldódott meg.

Most megint arra panaszkodnak a lakók az ügy kapcsán létrejött Facebook-csoportban, hogy elviselhetetlen a szag a városban, érkeztek panaszok a a Mátravidéki Erőmű közeléből, Herédről, sőt Selypről is.

A Heol.hu-nak nyilatkozó egyik helyi szerint erős vegyszert öntögethetnek a szennyvízbe, ami felkavarja a tisztítás nélkül működő szennyvízátemelő alján lévő iszapot, és ez okozhatja a kellemetlenséget.

Az ügyben egy ideig a veszprémi kormányhivatal volt az eljáró hatóság, ám most ismét a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztálya az illetékes. A helyiek reménykedve várják a végleges megoldást.

A hatvani bűznek többéves története van már:

Exit mobile version