Átlátszó maszkot kapnak a tanárok Franciaországban

nlc | 2020. Szeptember 07.
Franciaországban speciális, átlátszó maszkokat kapnak a pedagógusok, hogy megkönnyítsék a nagyothallók és az írni- és olvasni tanuló kisebb diákok számára tanulást.

A francia kormány bejelentette, hogy az óvodai és az alsóbb osztályokban tanító pedagógusok, valamint azok, akik nagyothallókat tanítanak, olyan átlátszó maszkot kapnak, amelyen keresztül a tanulók tudnak szájról olvasni és követni a velük foglalkozó felnőttek mimikáját.

„Több mint 100 ezer maszkot gyártatunk le a hónap végéig. Ezeket az átlátszó és mosható maszkokat az ősz folyamán nagy mennyiségben szétosztjuk” – mondta Sophie Cluzel, a fogyatékos emberekért felelős államtitkár a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban. A speciális maszkból minden óvodással, kisiskolással és nagyothalló tanulóval foglalkozó tanár kap majd.

Ez még nem az átlátszó maszk. A koronavírus-járvány miatt maszkban oktató tanár egy strasbourgi iskolában, Franciországban 2020. szeptember 1-jén (Fotó Frederick Florin / AFP)

A szeptemberi iskolakezdés óta minden oktatási intézményben kötelező a maszkviselés 11 éves kor felett a tanároknak és a tanulóknak, ami nemcsak a nagyothallók számára okoz nehézséget, hanem az írni- és olvasni tanuló kisebbek számára is.

Az eredetileg siketek és nagyothallók számára tervezett maszkok felső és alsó része textilből van az orr és az áll eltakarására, a középső része a száj előtt pedig átlátszó műanyagból, aminek köszönhetően a maszkot viselő ember arckifejezése látható, ellentétben az eldobható sebészeti vagy a mosható textilmaszkokkal. A nagyothallókat tanítókon kívül a logopédusok, valamint az idős emberekkel vagy autistákkal foglalkozók közül is egyre többen viselik. Egy ilyen maszk ára 10 euró, duplája a mosható maszkok árának.

Lerövidítenék a karantént

Franciaországban nem létezik hatósági karantén, a fertőzöttek számára nem kötelező, hanem csak javasolt a 14 napig tartó elkülönülés. A kormány ennek az időtartamnak legalább a felére csökkentését fontolja, miután több tanulmány is kimutatta, hogy a vírushordozók a tüntetek megjelenését követő első öt napban adják tovább a vírust, utána már nem fertőznek, ezért a hét napig tartó elkülönítés elégséges lehet a Covid-19 fertőzés terjedésének megakadályozásához.

Jóllehet ezzel nem minden szakember ért egyet, a kormány a védelmi tanács keddi ülése után várhatóan a karantén lerövidítéséről fog dönteni kormányzati források szerint.

A szombat esti hivatalos adatok szerint az azt megelőző 24 órában 8550 új koronavírusos esetet tártak fel a pénteki 8975 után. Ez utóbbi a koronavírus-járvány regisztrált napi esetszámának rekordját jelentette, de már a hét második felében is 7 ezer fölött volt a napi új esetek száma.

A vírus terjedésének felgyorsulása exponenciális, és az erős növekedés aggodalomra ad okot az egészségügyi tárca szerint, amely arra számít, hogy a kórházakban a jövő hét második felében kezd majd jelentősen nőni a súlyos betegek száma.

(MTI)

Még több különleges maszk az nlc-n:

Exit mobile version