Digitális játékok – így veheted hasznukat a gyermeked fejlesztésében

nlc | 2020. Október 06.
A digitális világ már megkerülhetetlenül részévé vált a gyermekek életének is, ezért a legjobb, amit tehetünk, ha felkészítjük őket, és megismertetjük velük a virtuális világ természetét. Mi lehetne ehhez jobb eszköz, mint a játék?

A tableteken és az okostelefonokon futtatható játékokat számos szülő olyan digitális bébicsőszként használja a mindennapokban, amik segítenek lekötni a gyermek figyelmét, míg nekik más teendőkre kell koncentrálni. Azonban ennél jóval nagyobb lehetőségek rejlenek ezekben az eszközökben, hiszen tudatosan használva hatékonyan fejleszthető vele a gyermek kreativitása, szellemi fejlődése és képzelőereje, és nem utolsósorban bevezeti őket abban a digitális és virtuális világba, amely felnőve fontos része lesz az életüknek.

A digitális játékokkal hasonlóan fejleszthető a tehetség, mint a hagyományos, analóg játékokkal (Fotó: profimedia.hu)

Ezek a képességek fejleszthetők digitális játékokkal

Az idősebb generáció nehezen fogadja el, hogy a számítógépes játékok és a telefonokra telepíthető játék applikációk jótékony, sőt egyenesen fejlesztő hatással lehetnek egy gyermekre. Azonban egy játék a természeténél fogva mindig képes szolgálni a tanulást, az érzelmi intelligencia és a szellemi képességek fejlődését, a képzelőerőt és a kreativitást, főleg akkor, ha kifejezetten erre a célra tervezték. Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy ez nem csupán az analóg, hanem a digitális játékokra is igaz.

A számos kutatás közül, amely ezzel a témával az elmúlt években foglalkozott az amerikai Wisconsin Egyetemen készült az egyik legérdekesebb. Ebben C. Shawn Green kimutatta, hogy a számítógépes játékok az agy működését ahhoz hasonlóan változtatják meg, mint amikor olvasni tanulunk, zongorázunk, vagy egy térképen navigálunk. Ahogyan az izmok a stimulálásra nőnek, úgy a koncentráció és a dopamin hatására az agy is fejlődik. Ez a fejlődés később az élet számos területén kamatoztatható, különösen egy olyan világban, amelyet a digitális kultúra és a számítógépes eszközök már szinte teljes mélységében átitattak.

De hogy konkrétabban fogalmazzunk: a tudósok nem kevesebb, mint 8 olyan területet találtak, amelyen egy átgondolt, és jól megtervezett számítógépes játék fejlesztő hatású a gyerekekre. Ezek

– a problémamegoldó képesség
– a logika
– a kéz-szem koordináció
– a finommotoros készségek
– a stratégiai tervezés és előrelátó gondolkodás
– az olvasási készségek
– a matematikai készségek
– a színlátás.

Csapatmunka és hasznosan töltött közös idő

De mi a helyzet a közösségi élettel? A valós, kézzelfogható világban kialakítható emberi kapcsolatokkal? Ezek sincsenek veszélyben addig, amíg mértékkel ül a gép előtt a gyermek. A többen játszható, online számítógépes játék során ugyanis ez a szociális hálózat még bővül is, és új, hasonló érdeklődésű gyermekek tucatjaival ismerkedhet össze a csemeténk. Az olyan játékok pedig, amiket úgy terveztek, hogy ugyan azon a gépen közösen játsszák, egy társasjátékhoz hasonlóan hozza közelebb egymáshoz a szülőt és a gyermeket. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a szülő szempontjából az ilyen közös játék extra haszonnal is jár, hiszen az ő generációja még nem „digitális bennszülött”, és közel sem olyan kézenfekvő az ilyen eszközök használata neki, mint a gyermeknek, akik már gyakorlatilag okostelefonnal a kezében jön a világra. Tehát ez számára is gyakorlás és fejlődési lehetőség, sőt örömforrás is, és nem pusztán a „gyermekfelügyelet” egyik lehetséges módja.

Alkotás tableten

Ha közelebbről megvizsgáljuk, egy-egy digitális játék jóval sokoldalúbb, mint analóg társai, ezért nem csupán könnyebben, de többféleképpen is használható azoknál. Például a különféle rajzoló-, tervező-, alkotó programok olyan lehetőségeket kínálnak a fantázia szabad szárnyalásához, amit egy egyszerű papírlappal és ceruzával nem, vagy sokkal nehezebben kaphatna meg a gyermek. Természetesen az egészséges testi-lelki-szellemi fejlődéshez szükség van a régi, jól bevált analóg játékokra és kreatív eszközökre, hiszen a valós, három dimenziós valóságban éppen olyan otthonosan kell mozognia egy gyermeknek, mint a virtuális térben. Ha ezt a két játéktípust jó arányban vegyítve alkalmazzuk, a gyermekünk nem csupán egészségesen fog fejlődni, de egyúttal fel is készül mindkét valóság kihívásaira és az általuk megélhető kalandokra.

 

Exit mobile version