Ez lett itthon az Év szava

Nagyezsda | 2020. December 31.
Legalábbis a közmédia szerint.

Hagyományteremtő céllal, idén első alkalommal választotta meg a közmédia az Év szavát, amely az “egymás” lett. Az egymás szó kifejezi, hogy mindannyian felelősek vagyunk magunk mellett másokért is.

Az MTVA felkérésére az anyanyelvi kultúra ápolására létrehozott Montágh Testület tagjai döntöttek az Év szaváról. “Az egymás szavunk a 14. század óta része a nyelvünknek, már a Jókai kódexben is szerepelt. Két határozatlan névmás, az egyik és a másik tövének összekapcsolódásából jött létre. Az egyik és a másik szó olyan gyakran szerepelt egymás mellett – például az egyik ember szereti a másikat, az egyik segít a másiknak – hogy összetapadt a két tőalak és megszületett az egyetlen kölcsönös névmásunk: az egymás” – mondta el Bordi András, a közmédia főbemondója, a Montágh Testület beszédtanára.

A szakember kiemelte, hogy egymás kölcsönös segítése ebben az évben az élet minden területén megmutatkozott: unokák, nagyszülők vigyáztak egymásra, pedagógusok, diákok próbáltak egymást segítve túljutni a nehéz éven, amikor a távoktatás nélkülözte a személyességet, a közvetlen emberi kapcsolatokat.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Exit mobile version