Drámai döntés: motorbalesete után választania kellett a lába és a kisbabája között

nlc | 2021. Január 01.
A baleset után, a kórházban tudta meg, hogy terhes...

A 29 éves Caitlin Conner és barátja súlyos motorbalesetet szenvedtek, a kórházi ellátása közben derült ki, hogy 4 hetes terhes. A texasi nőnek azzal kellett szembesülnie, hogy lába megmentéséhez több, igen komoly és kockázatos műtétre van szüksége, ezek azonban veszélyeztetik gyermeke életét.

Caitlin végül az amputáció mellett döntött, mert nem szerette volna kitenni gyermekét a nagy kockázatnak. A beavatkozásokat minimális fájdalomcsillapítóval és érzéstelenítéssel csinálta végig, hogy biztos lehessen abban, hogy kisbabájának nem esik baja.

„Tudtam, hogy a lehető legnyugodtabbnak kell maradnom, hogy a kisbabámat ne érje stressz. Amint megtudtam, hogy terhes vagyok, és valaki más, akiért felelős vagyok, már nem magamra koncentráltam. Minden a babáról szólt” – mondta Caitlin.

A várandós nő még a terhessége idején elhatározta, hogy újból járni fog, mielőtt lánya megszületik. Megtanulta, hogyan kell járni protézisekkel, és sportolni is elkezdett, például kerékpározni, a futni és az úszni is.

Később kiderült, hogy a balesetet egy olyan autós okozta, aki nem látta a motorkerékpáros párt, mert éppen sms-t írt.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, police.hu

Exit mobile version