Komoly újévi fogadalmat tett Rácz Géza, a túlsúlyos fiú, akinek Schobert Norbi segít lefogyni. Géza ugyanis 2021-ben nem kevesebb, mint 100 kilótól akar megszabadulni. A fiú tavaly nyáron még 300 kilónál is nehezebb volt, ám már csaknem 55 kilóval könnyebb.
Fotó: iStock
Géza 100 kilót adna le. A Borsnak a fiú elmondta, hogy az új évre úgy tekint, mint egy lehetőségre és következő szilveszterig legalább még egy mázsától meg akar szabadulni. „Nem felejtem el, hogy júniusban még egy percnyi állástól is kifulladtam, de már egyre aktívabb vagyok. Bízom a fényes jövőben” – tette hozzá Géza.
A napokon belül 18 éves fiú azt is elmondta, folyamatosan kap ajánlatokat nőktől, de egyelőre nem ők a legfontosabbak az életében.
Géza egy ideje már küzd a kilókkal:
- „Az ő esetében az a tét, megéri-e a holnapot” – Schobert Norbi máris kezelésbe vette a 299 kilós Gézát
- Schobert Norbi Kökény Attilát kérte fel, hogy lelkesítse Gézát a fogyásban