A pandémia alatt nőtt az örökbefogadási kedv, de ez nem feltétlenül jó a kutyáknak

FEL | 2021. Január 25.
Nemcsak itthon, hanem külföldön is megugrott a kölyökkutyák értékesítése, örökbefogadása a pandémia alatt. Ennek azonban vannak negatív hozadékai is. Főleg a kutyák számára.

 A Mirror cikkében olvashatunk arról az új felmérésről, amely arra jutott, hogy a koronavírus-járvány alatt vásárolt, örökbefogadott kiskutyák nem biztos, hogy a legideálisabb körülmények között kezdik az életüket.

Az Itch kisállat-wellness cég a kutatása során olyan briteket kérdezett, akik kutyát vásároltak vagy fogadtak örökbe az elmúlt 12 hónapban, a pandémia alatt.

A tanulmány azt próbálta kideríteni, hogy milyen új kihívásokkal szembesülnek a friss állattartók a koronavírus-járvány által átalakított világban. 

A kutatás eredménye (többek között) azt mutatja, hogy sok “lockdown-kutya” még nem találkozott másik kutyával, a megkérdezetteknek majdnem a fele (49%) pedig arról számolt be, hogy még nem ismertette össze a kedvencét gyerekekkel, míg 36% -uk azt mondta, hogy a kutya nem járt még parkban.

A megkérdezettek harmada elismerte, hogy a karantén alatt vásárolt, örökbefogadott kutyát, visszaadja, elajándékozza, amint vége lesz a pandémiának, vagyis normalizálódik az élet. Minden ötödik lockdown-gazdi beismerte, hogy nem mérte fel, milyen feladatokkal jár együtt egy kutya. A tanulmány arra is rámutat, hogy az összezártság egyéb veszélyt is rejt magában, főleg a fiatal kutyák esetében.

Ha most nem okosak a gazdák, és tudatosan nem készülnek arra, hogy ennek a kutya számára idilli állapotnak vége szakad, akkor hamarosan sok ezer szeparációs szorongó kutya országa leszünk . A kutyák ugyanis annyira megszokják azt, hogy sosincsenek egyedül, hogy később képesek lesznek emiatt szorongani, az pedig senkinek nem jó, és később már csak kemény munkával orvosolható. A szakértők tanácsa, hogy tudatosan hagyják néha magukra most is a kutyájukat, nélküle is menjek le sétálni, amikor tehetik.

 

 

Mindemellett a hazai állatvédő, kutyamentő szervezetek is arról számoltak be, sokan csak unaloműzésből, vagy azért vittek haza kutyákat, hogy lefoglalják  velük a gyereket, rosszabb esetben, hogy kijátsszák a segítségükkel a korlátozásokat. Egy debreceni állatmenhely is le kellett, hogy állítsa az örökbefogadási folyamatot, attól tartva, hogy csupán a kijárási korlátozások miatt szeretnének az új gazdik örökbe fogadni ideiglenesen.

Magyarországon 020. 11.11-től éjszakai kijárási tilalom van érvényben, azaz este 20.00 és reggel 5.00 nem hagyhatjuk el az otthonunkat, ugyanakkor akad  néhány kivétel alóla.

Például, ha dolgozunk, munkából jövünk, esetleg sürgősségi céllal gyógyszertárba megyünk, vagy más vészhelyzetet kell megoldanunk, és szintén kibúvó a rendelkezés alól, ha kutyát sétáltatunk.

 

Tavasszal, az első hullám idején, Spanyolországban is  több helyen szigorították, vagy ideiglenesen felfüggesztették az örökbefogadási procedúrát, mert attól féltek az alapítványok vezetői, hogy mivel a kutyaséta egyike azon kevés tevékenységeknek, amelyek mentesülnek a szigorú spanyol kijárási tilalom alól,  az örökbefogadás sokaknál csak eszköz arra, hogy elhagyhassák a lakásukat.

Fotó: Pexels

Odaadó gazdik:

Exit mobile version