Te, aki most tanulsz tanárnak: mindegy, milyen motivációból lépsz a tanári pályára, mindegy mennyire kevés fizetésért dolgozol majd, mindegy, hogyan akadályoznak majd odafentről a munkádban: kérlek, könyörgöm, ne a gyerekeken töltsd ki a frusztrációdat 10 év múlva. Biztos vagyok benne, hogy egy tanító, tanár sem úgy lép be a főiskola, egyetem kapuján, hogy bosszúra szomjazik és ördögi terveket sző már 19 évesen a fejében, hogyan szívathatja – erre nincs szebb szó sajnos – majd meg a kis taknyos kölköket az iskolában, amikor végre hatalom lesz a kezében. Mégis, valahol út közben ezek az idealista, jóravaló tanárpalánták eltévednek, és pár év tanítás után már diktátorként nyomják el a diákokat, alázzák meg minden nap őket, és úgy beszélnek a gyerekekkel, hogy komoly lelki traumákat okoznak. Kérlek, te ne legyél ilyen!
Értem, mi vezethet idáig, hogy egy tanár ellenségként látja a gyereket. Hosszú évek csalódása, szemtelensége, a szülők nyomasztása, és a szélmalomharc, amit a rendszerrel kell vívni, ráadásul minimális pénzért – ez kikezdi az ember idegrendszerét, pszichéjét. Mindenhol ellenséget látsz egy idő után, ha túlnyomó részben negatív impulzus ér a munkád során, a gyerekek nem hallgatnak rád, a kollégák meg akarnak fúrni, a felettes hatalom pedig nemhogy semmibe nem vesz, de mintha nem is léteznél. Abszolút érthető, hogy mindez olyan belső feszültséget okoz, hogy felrobbansz, elfáradsz, kiégsz, aztán a gyerekeken vered le minden frusztrációdat.
Mint az egyszeri gyerek, aki kap egy pofont az apjától, ezért belerúg a macskába. Mindenki lefelé üt-vág, ott gyakorolja a hatalmát, ahol tudja, és azokon tölti ki a mérgét, akik nem tudnak visszaütni. Csak az a baj, hogy míg a macska nem igazán törődik egy fenékberúgással, addig a gyerekben a mindennapos alázás és verbális bántalmazás maradandó károkat okoz.
„Ne is menj el a felvételire, felesleges, úgysem fog sikerülni, hülye vagy matekból” – hangzott el egy matektanár szájából a mondat többször is egy nyolcadikos gyerek felé szeptember óta (ez a gyerek egyébként nagyon jó felvételit írt végül). „Ne erőlködj, nincs semmi nyelvérzéked” – mondta az angoltanár a hatodikos gyereknek, aki azóta felnőtt és sikeresen megtanult négy idegen nyelvet. „Megadom a hármast, de amúgy kettest érdemelnél” – vetette oda egy nyolcadikosnak a töritanár, érdekes módon gimnáziumban aztán kiderült ugyanerről a gyerekről, hogy kifejezetten jó feje van a történelemhez is, amikor lett egy olyan töritanárja, aki érdekesen bírta tanítani ezt a tantárgyat.
A megszégyenítés csak traumákat okoz (Kép: Getty Images)
Az osztályfőnök gúnyos kommentárokat fűz a gimis gyerekek panaszaira, akik csak annyit szeretnének, hogy emberi hangnemben kommunikáljanak velük a felnőttek. Hogy a testnevelés órákon tömegesen előforduló alázások, megszégyenítések beszámolóit már ne is említsük, mert azzal egy könyvet is meg lehetne tölteni – például a Twitteren érdemes rákeresni a #tesiterror hashtagre a hajmeresztő sztorikért, gyerekkori traumákért a tesiórák miatt.
Alig lehet olyan felnőtt embert vagy mostani iskolást találni, aki ne tudná hosszan sorolni, milyen szörnyű élményeket kapott az egyes tanároktól. Ez egyszerűen nem normális, ennek véget kellene vetni villámgyorsan.
Te, aki még lelkes vagy, és most tanulsz pedagógiát, gyerekpszichológiát, hogy később taníts általános iskolásokat vagy gimiseket: őrizd meg magadban a saját gyerekkori emlékeidet! Emlékezz, milyen volt, amikor téged ért megaláztatás egy tanártól, hogy milyen sokáig hordoztad magadban azt, amikor egy feletted álló ember lehúzott és elhitette veled, hogy nem érsz túl sokat. Ne felejtsd el, hogy ezek a gyerekek, akik a kezed közé kerülnek majd, milyen érzékenyek és sérülékenyek, még akkor is tartsd ezt szem előtt, ha épp visszabeszélnek, nem akarnak engedelmeskedni vagy épp lázadoznak ellened. Akár kicsik, akár kamaszok, nem érdemlik azt, hogy az iskolában alázzák és megszégyenítsék őket azok az emberek, akiknek az lenne a munkája, hogy segítsenek nekik a fejlődésben és abban, hogy kihozzák önmagukból a lehető legjobbat. Ez soha, senkinek nem sikerült még úgy, hogy útközben nem támogatással, hanem maró gúnnyal álltak hozzá a tanárai.
Kérlek, őrizd meg magadban kedves leendő tanár azt a jó szándékot, segíteni akarást, idealizmust, ami most még talán erősen él benned. Tápláld a gyerekek lelkét, ne pedig rombold, legyen a fő célod a hatalom és diktatórikus nevelés helyett az, hogy minél kisebb károkat okozz a tanítványaid lelkében. Így talán a következő nemzedék, aki a te kezed között nevelkedik majd az iskolában, boldogabb és magabiztosabb emberként indulhat majd útjára a nagybetűs életben.
Olvass még nyílt levelet!
- Nyílt levél a nőnek, aki azt hitte, megtalálta a szerelmet
- Nyílt levél a perverznek, aki letaperolta a lányomat a medencében
- „Most már tudom, milyen az igazi férfi” – Nyílt levél a bántalmazó exnek