Az arc, és ami előtte van: drog, szex, koponya és cuki állatkák a pestiek szájmaszkjain

Bankó Gábor, Fencsik Tamás | 2021. Február 24.
Lassan egy éve, hogy életünk része a szájmaszk. Sebészmaszkban kezdtük, mára divatos kiegészítő lehet. Nagykép.

Mindannyian maszkot viselünk – november óta már nem csak szociálpszichológiai értelemben. Sokan kelletlenkednek az egészségügyi szájmaszk kötelező használata miatt, pedig amellett, hogy véd a vírustól és az emberi agressziótól, számos előnye van: kevésbé szorongunk, ha kihagyjuk a reggeli fogmosást; ha akarnánk, a lebukás veszélye nélkül ihatnánk alkoholt munka közben; hirtelen felindulásból rabolhatunk bankot; könnyebben színlelhetünk mosolyt; és tátogva szidhatjuk a másikat, nem fogja észrevenni. De a legfontosabb mégis csak az, hogy divatos

Ha most olvasztanánk ki valakit, aki az elmúlt két évet hibernációban töltötte, társadalmi szinten valószínűleg kevés olyan újdonság várna rá, ami nem mérhetetlenül depresszív, idegőrlő, vagy csak simán szar. A vidám kivételek egyike lenne a rácsodálkozás arra, hogy miért olyan érzés metrózni, vagy leugrani a sarki közértbe, mintha folyamatosan egy kelet-európai Slipknot-videoklip forgatásán lennénk. A szájmaszk – vagy ahogy rengeteg magyar ember hívja, szájkosár – alapvetően változtatta meg, ahogyan az utcán szembeúszó vadidegen arcokat, és ezáltal magát a városi létezést érzékeljük.

Egyrészt beszűkültek, átalakultak az érzelmek és a személyazonosság detektálásának a szokásos módjai, aminek köszönhetően érezhetően hosszabb ideig bámuljuk egymást, mint korábban – gyorsan szeretném is megragadni az alkalmat, hogy elnézést kérjek mindenkitől, akit mostanában kínosan sokáig bámultam az utcán, egyszerűen csak próbáltam eldönteni, hogy ismerős-e. A bizonytalanságból ugyanakkor következik egy újfajta magabiztosság is: atipikus élmény ebben a médianyilvánossághoz gyakran bizalmatlanul viszonyuló, utcai fotózást túlbonyolított jogszabályokkal gáncsoló országban, amikor tíz emberből kilencnek nincsen problémája azzal, hogy arcon fényképezem.

Másrészt a piac hamar reagált arra, hogy a fej alsó kétharmadát kitakaró textildarab nemcsak a ruházat szerves része lehet, hanem remek felület spirituális/popkulturális/politikai/futballszurkolói/stb. hovatartozás kifejezésére is, a szemmagasság miatt sokkal feltűnőbb módon, mint mondjuk egy póló. Így alakultak át a gyakran morózus, magukba merülő magyar arcok jellegzetes kis identitások színes kavalkádjává, ami Müller Cecílián kívül talán az egyetlen megbízhatóan szórakoztató eleme az egyre nyomasztóbb járványhelyzetnek. 

Ha szerencsénk lesz, már nincs messze az idő, amikor úgy fogunk langymeleg nosztalgiával visszagondolni a dilis szájmaszkokra, mint a kényszerű, de jókedvű alkalmazkodás jelképes divathullámára.

Mexikó, Halottak napja: 

Fotó: Bankó Gábor

Láttad a Jokert? 

Fotó: Bankó Gábor

Tengerimalac. 

Fotó: Bankó Gábor

Country. Vidám country. 

Fotó: Bankó Gábor

Örök minta:

Fotó: Bankó Gábor

Csak passzentosan: 

Fotó: Bankó Gábor

Tudatos vásárló? 

Fotó: Bankó Gábor

Rózsaszín: 

Fotó: Bankó Gábor

Meg tudod mondani, honnan származik a virágos motívum? 

Fotó: Bankó Gábor

Duplán harap: 

Fotó: Bankó Gábor

Állatok mindenütt. 

Fotó: Bankó Gábor

Vigyázz, karmol!

Fotó: Bankó Gábor

Ha eddig nem ijedtél meg, akkor most: 

Fotó: Bankó Gábor

Lassan jön a húsvéti nyúl, de jó lesz ez még idén decemberben is: 

Fotó: Bankó Gábor

A drog az rossz: 

Fotó: Bankó Gábor

Kábítóan hat. 

Fotó: Bankó Gábor

Koponyáék. 

Fotó: Bankó Gábor

Angyallány. 

Fotó: Bankó Gábor

Macska-borbély. 

Fotó: Bankó Gábor

Kiegyenlítés. 

Fotó: Bankó Gábor

Exit mobile version