Zamárdi oltási igazolványhoz kötné a bulizást a Balaton Soundon

nlc | 2021. Március 01.
Az önkormányzat kötelezővé tenné ezt az okmányt a fesztiválozók számára.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az idei fesztiválszezonnal, hogy lesznek-e rendezvények és ha igen, milyen formában. Előkészületek mindenesetre már folynak, a 24.hu információi szerint a héten elkezdődik az egyezkedési folyamat Zamárdi önkormányzata és a szervezők között a Balaton Sound megrendezésének feltételeiről. A képviselők támogatják a Balaton Sound, illetve a Strand Fesztivál megrendezését is, a járványhelyzettől függ, hogy pár hónap múlva lehet-e bulizni, vagy várni kell jövő nyárig.

A testület nagyon kemény járványügyi megelőző intézkedéseket várna el a szervezőktől, például az egyelőre még bevezetés előtt álló oltási igazolványt is kötelezővé tenné a rendezvényen. Kádár Tamás, a Sziget Zrt. ügyvezetője a 24.hu-nak viszont azt mondta, ez nem annyira életképes megoldás, hiszen például nem tudni, hogy a 20–30 éves fiatalok egyáltalán megkapják-e nyárig a koronavírus elleni vakcinát, illetve technikailag és jogilag is problémás lehet az, hogy ellenőrizniük kellene a fesztiválozók szenzitív egészségügyi adatait.

Hozzátette, a fesztiválok megrendezésével kapcsolatos végső döntést következő hetekben hozza meg a cég, az viszont, hogy mi lesz a Balaton Sounddal, a Zamárdival folyó tárgyalások eredményétől is függ.

Egy lány a Balaton Sound fesztiválon Zamárdiban 2019. július 7-én. Fotó:
MTI/Bodnár Boglárka

Még több hír az oltási igazolványokról:

Exit mobile version