Elkezdték kiküldeni az sms-eket az új oltási időpontokról

nlc | 2021. Március 09.
Ezúttal TAJ-számmal jön az üzenet.

Jönnek az újabb időpontok és helyszínek sms-ben azoknak, akik a hétvégi káosz során kimaradtak az eredetileg beígért AstraZeneca-oltásból – írja a Telex olvasói beszámolók alapján. Az sms-ben kérik az érintetteket, hogy hozzák magukkal a kitöltött hozzájáruló nyilatkozatukat, amelyet a koronavirus.gov.hu oldalról tudnak letölteni. Aki a káosz ellenére megkapta az oltást, annak nincs tennivalója, akkor sem, ha megint kapott sms-t. A mostani üzenet tartalmazza a címzett TAJ-számát is, ezzel szeretnék a múlt heti visszaélések elejét venni.

A 60 év alatti krónikus betegek múlt csütörtökön kaptak először sms-t az oltás beadásának helyével és időpontjával, majd miután kiderült, hogy olyanok is kaptak SMS-t, akik már be voltak oltva, másokat meg a lakóhelyüktől több száz kilométerre hívtak be, lefújták a tömeges oltást, és erről újabb sms-ben tájékoztatták az érintetteket – emlékeztet a lap. Ennek ellenére, aki odament a kijelölt oltóközpontba, megkaphatta az oltást. Miután az erről szóló hír elterjedt, voltak, akik úgy mentek oda és kaptak oltást, hogy még regisztrációjuk sem volt, az sms-t pedig képernyőképként szerezték meg.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

További cikkek a témában

Exit mobile version