Ezen próbál némileg változtatni a Unicef Magyarország több kampányával is. Ezek közül a legújabb, a „COVID-19: Visszatérés az iskolába” című kiadványa a tanároknak és az iskolai vezetőknek nyújt kapaszkodót. A kisokos gyakorlati tippekkel és tanácsokkal szolgál a pedagógusok számára, hogy a szakemberek időben felismerjék azokat a jeleket, amelyek gyermekbántalmazásra vagy mentális problémákra utalnak, és minél hatékonyabban válaszolhassanak a gyermekvédelmi kihívásokra.
A felkészítésük azért is fontos, mert ők is a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai, így kötelességük a hivatalos szervek felé jelezni, ha bántalmazásra utaló jelet látnak egy gyereken.
Ehhez azonban elengedhetetlen lenne, hogy pontosan tudják, mik lehetnek a gyermeket ért fizikai, lelki, vagy akár a szexuális abúzus árulkodó jelei.
A magyar gyermekvédelmi rendszer „első lépcsője” a – települési szinten működő – gyermekjóléti szolgáltató által koordinált működésű jelzőrendszer, melynek a Gyvt. 17. § (1) bekezdése értelmében tagjait képezik:
– az egészségügyi szolgáltatást nyújtók: a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos,
– a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók,
– a köznevelési intézmények, iskolák, óvodák, bölcsődék ( különösen a köznevelési intézmények, a gyermekek napközbeni ellátását végző szolgáltatók (pl. bölcsőde, családi napközi) és az egészségügyi szolgáltatást nyújtók felelőssége kiemelkedő – kötelesek jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltatónál, illetve hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén. De ilyen jelzéssel és kezdeményezéssel egyébként bármely állampolgár és a gyermekek érdekeit képviselő társadalmi szervezet is élhet.
– a rendőrség,
– az ügyészség,
– a bíróság,
– a pártfogó felügyelői szolgálat,
– az áldozatsegítés és a kárenyhítés feladatait ellátó szervezetek,
– a menekülteket befogadó állomás, a menekültek átmeneti szállása,
– az egyesületek, az alapítványok és az egyházi jogi személyek,
– a munkaügyi hatóság,
– a javítóintézet,
– a gyermekjogi képviselő,
– a gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal,
– az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv.
A gyermekbántalmazás egyébként is egy széles spektrum, számos fajtája van, amely java részéréről csak kevés szó esik, még úgy is , hogy egyre több civil szervezet karolja fel a témát. Szlankó Viola, a UNICEF Magyarország munkatársa egy korábbi interjújában elmondta, hogy tudatformálás szempontjából meghatározó, hogy az ország vezetői mekkora empátiával fordulnak a sérülékeny csoportok felé, vagy mekkora erőforrásokat biztosítanak a védelmükre, megsegítésükre.
“Nem mindegy, hogy hergelik vagy felelősségvállalásra, támogatásra szólítják fel a társadalmat”
– mondta a szakember.
Utóbbi nem éppen jellemző a hazai politikai vezetésre, gondoljunk csak az itthoni LMBTQ közösséggel szemben tanúsított magatartásukra: az utóbbi években több olyan komrányrendelet is született, amelyek a jogaik megnyirbálásával jártak, legyen szó a transzneműek névváltoztatásáról, vagy az örökbefogadás kérdéséről. De legalább ennyire hiányzik a politikai akarat a nők elleni erőszak visszaszorítására is. Márpedig egy olyan társadalomban, ahol a nők bántalmazása elfogadott, a döntéshozók nem hozzák meg a szükséges intézkedéseket, (pl. nem ratifikálják az Isztambuli egyezményt), nem ítélik el következetesen és szigorúan a nők elleni erőszakot, ott sejthető,
hogy nagy bajok vannak a gyermekvédelem terén is.
Politikai akarat nélkül jóval nehezebb egy társadalmi szemléletmódváltást kieszközölni, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyébként korrekt törvényeink a gyakorlatban is érvényesüljenek. Ha ugyanis a szakemberek nem kapnak módszertani levelet, sem felkészítő tréninget a gyermekbántalmazással, vagy a zéró tolerancia elvével kapcsolatban, akkor sok gyermek segítség nélkül marad, sőt, születhetnek olyan ítéletek gyermekbántalmazás ügyében, amelyek ellentmondanak a hazai jogszabályoknak és nemzetközi kötelezettségeknek.
Érzékenyítés, informálás, tudatformálás nélkül azon sem lehet csodálkozni, hogy sok szakember számára az érzelmi, szóbeli bántalmazás felismerése, illetve elfogadása abúzusként nehézséget okoz, s akár ők is alkalmazzák azokat.
Nem biztos, hogy bárki is elmagyarázta például annak nyíregyházi pedagógusnak, hogy milyen károkat okozhat a szóbeli és a fizikai bántalmazás, aki hülyézte vagy bénának nevezte diákjait, ha a gyerekek szerinte nem úsztak jól. De ennél durvább módszerei is voltak, például a víz alá nyomta, vagy gyomron vágta azt, aki szerinte gyengébben teljesített.
Nem ő az egyetlen ma Magyarországon, aki nevelési módszerként még mindig az erőszakot alkalmazza, hiszen sokan úgy nőttek fel, hogy őket is verték, szóban megalázták, érzelmileg manipulálták, és ez a transzgerenerációs spirál sajnálatos módon tovább gyártja a káros dinamikát. Így annyira az sem meglepő, hogy itthon a gyerekek pofozása nevelési célzattal, még ma is elfogadott. Ezt igazolja a UNICEF Magyarország egyik, korábbi felmérésének eredményei is, amely a magyarok gyermekbántalmazással kapcsolatos attitűdjét vizsgálta. Ebből kiderül, hogy a többség (83 százalék) nem tartja elfogadhatónak, hogy a szülő fizikai fenyítéssel „nevelje” gyermekét. Tizennégy százalék ugyanakkor nem lát ebben kivetnivalót. A megkérdezettek 38 százaléka szerint pedig egy-egy pofontól nem lesz baja a gyereknek. A gyerekjog kérdésében: 38 százaléka szerint inkább kötelességeik vannak a gyerekeknek, mint jogaik. Jellemző, hogy túlmisztifikálják, vagy elbagatellizálják a gyerekjogot, pedig nem nagy ördöngösség, a gyermekjogok azok a szükségletek, amelyek elengedhetetlenek a gyermek egészséges fejlődéséhez.
Félrenézel, és ezzel asszisztálsz a gyerekabúzushoz (fotó: getty images)
Néha a gyerekekkel foglalkozó szakemberek sem mindig értik a gyerekek jelzéseit, vagy nincs idejük, nincs módjuk kellő figyelmet szentelni a gyerekek vészjeleire. Előfordul, hogy a saját értékrendjük, sztereotípiáik, élettapasztalataik határozzák meg, mit gondolnak az adott viselkedésről, helyzetről. Nem lehet tudni, hogy azok közül, akik úgy tartják, meg lehet ütni egy gyereket, hányan vannak, akik nem tudnak arról, hogy ma zéró tolerancia él itthon is a gyermekek testi fenyítését illetően, vagy hogy milyen egyéb módszerek léteznek a nevelésre, a konfliktusok rendezésére. Mindezek folyományaként történhet meg, hogy a mai napig jelennek meg hírek szülői vagy akár pedagógusi túlkapásokról, fizikai fenyítésekről, és olyan súlyos – sok esetben tragikus – esetekről is, amelyek kapcsán felmerül több kérdés is: miért nem védte meg őket a magyar gyermekvédelem? És miért ülnek ölbe tett kézzel a magyar kormány vezető politikusai, miközben náluk van a lehetőség, hogy mindezen változtassanak?
Ezek a gyermekbántalmazás legismertebb formái, amikről neked is tudnod kell:
· az elhanyagolás (rossz bánásmód)
· a fizikai bántalmazás: (a testi fenyítés minden típusa, ütés, rázás, rúgás, kényelmetlen testhelyzetekbe való kényszerítés, amely fizikai sérüléssel is járhat
· az érzelmi bántalmazás: rendszeres, rossz érzelmi bánásmód (megszégyenítés, kritizálás, szidalmazás, vagy ha a gyermek rendszeresen szem- és fültanúja más emberek bántalmazásának)
· a szexuális bántalmazás: a gyermek bevonása olyan szexuális cselekedetbe, amelyhez nem tudja érdemi beleegyezését adni, amelyre a gyermek nem érett, és amely cselekedetet tiltja a társadalom értékrendje, és a kortársbántalmazás: amikor gyermek bántalmaz gyermeket.
A gyermekek jeleznek, csak tudni kéne olvasni a vészjeleiket
Ahhoz tehát, hogy a gyermekverést itthon is a helyén kezeljék, beleértve a jelzőrendszer tagjait is, egy olyan állami szándékra, törekvésre volna szükség, amely széles körben kommunikál. Különösen fontos lenne ez most, hiszen a COVID-19 járvánnyal együtt járó bezártság, az izoláció, a szülők egzisztenciális nehézségei és a betegségtől való félelem, vagy egy közeli családtag elvesztése következtében a gyerekek mentális állapota jelentősen romolhatott az elmúlt időszakban. Mindemellett sok gyermek lehetett kitéve fizikai, érzelmi és szexuális bántalmazásnak is.
„Fontos, hogy az újranyitást követően a tanárok felismerjék a kritikus jeleket, amelyek arról árulkodnak, hogy egy gyermek segítségre szorul. Lehetséges, hogy a pedagógus az első olyan személy a karantén után, akiben a gyermek megbízik annyira, hogy jelezze felé, ha bántalmazás érte. Az is elképzelhető, hogy a gyermeknek még nincsenek szavai a történtek megfogalmazására. Sokszor az iskolában nyílik először lehetőség arra, hogy beazonosítsuk és támogassuk a veszélyeztetett tanulókat” – mondta Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője.
A szakemberek támogatására jöttek elő egy gyakorlati útmutatóval, amely felsorolja azokat a tényezőket, amelyekkel a pedagógusok találkozhatnak az újranyitó iskolákban. Ilyen például a hiányzás, amelyet okozhat a szülők szorongása a betegségtől, családon belüli erőszak, vagy a család anyagi nehézségei, félelem a kortárs bántalmazástól, vagy akár az elmélyülő iskolai kudarctól is, hiszen a digitális oktatás során egyes diákok olyan hátrányokat szerezhettek, amelyeket nehezen tudnak bepótolni.
A dokumentumból a szakemberek részletesen megismerhetik, hogy milyen testi, valamint magatartásbeli jelei vannak, ha egy gyereket fizikai, szexuális, vagy verbális erőszak ért. Emellett a pedagógusok, valamint az iskolai vezetők gyakorlati tippeket, tanácsokat kapnak a helyzetek kezeléséhez. Sok olyan gyermek is van, akit nem ért ugyan bántalmazás, azonban a széthulló iskolai közösségek, vagy a visszatérés okozta stressz, az otthoni és a személyes problémák olyan mentális terhet raknak a gyermekekre, amelyek kezeléséhez a szakembereknek is segítségre lehet szükségük. Az anyagban megtalálhatók azon szervezetek, hivatalok elérhetőségei is, amelyek további támogatást tudnak nyújtani a pedagógusoknak, a gyerekeknek, valamint a családoknak.
Neked is van felelősséged!
Családi ügy, nem szólhatunk bele, mondják sokan, ha ha azt látják valaki veri, megüti a gyerekét. Pedig lassan negyven éve tiltja a törvény a gyermekbántalmazást, ha tehát félrenézünk, éppolyan felelősek vagyunk, mint az, aki bántja a gyereket.
Mielőtt ignorálnánk, vagy mások magánügyeként kezelnénk egy gyerek bármilyen jellegű bántalmazását, érdemes azt is tudni, hogy a bántalmazott gyerekek beszámolói szerint az egyik legrosszabb élményük az abúzussal kapcsolatban az, hogy soha senki nem szólt közbe, a felnőttek, akik megvédhették volna őket, kvázi legitimálták a bántalmazást. Épp ezért, ha szomszédban azt halljuk, hogy folyamatosan sír a gyerek, ne tegyünk úgy, mintha nem történne semmi. A UNICEF gyermekvédelmi kisokosában azt írják, hogy ilyenkor határozottan, de kedvesen be kell avatkozni. Nem az a cél, hogy megszégyenítsük a szülőt, hanem hogy felhívjuk a figyelmét arra, hogy nincs rendben a gyerek bántalmazása, és fontos kiemelni azt is, hogy készek vagyunk segíteni neki, amennyiben problémája van. Könnyen lehet ugyanis, hogy a szülő idegileg leterhelt, kimerült, vagy az erőszakon kívül nincs más ismert konfliktuskezelési módszere. Ha pedig gyermek veszélyeztetését látjuk az utcán, például koldulnak vele, bejelentést tehetünk a rendőrségen, vagy hívhatjuk a Gyermekvédő Hívószámot, a területileg illetékes család- és gyermekjóléti központot.
Fontos tudni, hogy a bántalmazás jelei nem mindig egyértelműek, ugyanakkor a gyerekek viselkedése, testi tünetei, mindig adnak le vészjeleket, amelyekre érdemes figyelni, és jelezni azt a szakemberek felé. Természetesen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, néhány lila folt nem jelenti biztosan azt, hogy verik otthon a gyereket, csak konkrét bizonyítékok birtokában lehet bárkit megvádolni, és ilyen esetekben is a hatóságok járhatnak el a vádak kapcsán. Azonban fontos, hogyha gyanút észlelünk, tegyük meg a megfelelő lépéseket, jelezzük aggodalmunkat az önkormányzatok gyermekjóléti szolgálatánál.
Kapcsolódó
- A család krízishelyzetbe került, de amit kaptak, az nem segítség, hanem büntetés – kit véd a gyermekvédelem?
- Kutatás: megváltoztatja a gyerek agyát, ha a szülő kiabál vele