A tavalyi misszió után idén ismét Afrikába utaztál. Mi motivált, milyen tervekkel utaztál ki ezúttal?
Rájöttem, Afrika nem csupán hamar elmúló fellángolás volt számomra, hanem egy életre szóló elköteleződés az önkéntesség, a társadalmi szolidaritás ügyében. Afrika mindenkinek lehetőséget és esélyt ad arra, hogy kilépve a komfortzónánkból, átértékeljük saját hétköznapjainkat, koncentráljunk a tényleges értékekre, a bennünket tágabb értelemben körülvevő világ igazi problémáira. Nem volt tehát kérdés számomra, hogy visszamenjek. Idén már a saját alapítványom képviseletében utaztam és az előre megtervezett projekteket valósítottam meg.
A tavalyi utazásod, látogatásod után megalapítottad az Afrika Határok Nélkül Alapítványt – milyen teendők vannak egy ilyen alapítványon belül?
Igen, pont egy nappal születésnapom előtt jegyezték be az alapítványt, úgy éreztem ez volt én ajándékom magamnak. Mivel más vállalkozásaim is vannak, azokhoz tudnám hasonlítani az alapítványban működő folyamatokat is. Annyi különbséggel, hogy az alapítvány minden esetben sokkal hálásabb feladat, segítséget nyújthatsz és szeretet kapsz cserébe. Az alapítványon belül több szálon futnak a folyamatok, hosszú távú stratégiai gondolkodást igényel. A hétköznapokat a kutatások, ötletelések, támogatói találkozások, projekt előkészítők és némi adminisztráció jellemzi. Utazás előtt hetekig kell készülni a megvalósítandó projektek részletes kivitelezésére. Fontos a folyamatosan dokumentálás a helyszínen is, hiszen a támogatók kíváncsiak rá, hogy célba ért-e támogatásuk. A kinti partnerekkel online egyeztetünk, ami sokszor megnehezíti a kommunikációt. Száz szónak is egy a vége, nem unatkozunk.
Mi az, amire a legnagyobb szüksége van az afrikai gyerekeknek?
Ez nagyon nehéz kérdés, nem tudnék egyértelmű választ adni, mert számomra nem kontinensfüggő az, hogy egy gyereknek mire van szüksége. Teljesen mindegy, hol él egy gyermek, szeretetre, törődésre, támogatásra van szüksége. Természetesen az életben maradáshoz szükséges feltételeket is sorolhatnám, víz, táplálék, fedél a fejük felett, de sokkal nehezebb nekik mindezt megteremteni, mint nekünk itt Európában, mert sokkal kevesebb a lehetőségük.
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Fotó: Afrika Határok Nélkül
Hogyan lehet segíteni nekik itthonról?
Több módja van a segítségnyújtásnak. Ma már sok alapítvány van Magyarországon, akik Afrika több országában segítenek, az ő programjainkon keresztül is van lehetőség segíteni. Nálunk az Afrika Határok Nélkül Alapítványban önkéntes munkával, anyagi támogatással tudunk a legegyszerűbben.
Te pontosan hol és miben segítesz?
Az alapítványom több projektjét viszem, jelenleg Tanzániában, azon belül is Namanga településen működtetjük. Az afrikahataroknelkul.com weboldalon részletesen bemutatjuk programjainkat, itt lehet segíteni is.
Ezúttal milyen tervekkel készültél és mennyit sikerült ezekből megvalósítani?
Úgy érzem, minden tervemet sikerült megvalósítani, ami ebbe a rövid időbe belefért.Természetesen a lista elég hosszú, előkészítettünk pár új projektet, valamint a jelenlegiek is folyamatos koordinációt, menedzselést igényelnek.
Emlékeztek rád a gyerekek tavalyról? Várták már, hogy újra lássanak?
Nagyon örültek, először el sem hitték, hogy tényleg én vagyok az. Meglepetés volt számukra, mert csak az igazgatónak és egy tanárnak szóltam az érkezésünkről. Sokan szaladtak oda hozzám, amikor megláttak. Az elmúlt egy évben több szülő és tanár írta, hogy hiányzom a gyerekeknek, ahogy ők is hiányoztak nekem. Az épületszárny, amiben napi szinten tanulnak, a Bianka Wing (Bianka szárny) nevet viseli, így kicsit nehezebb engem elfelejteni. (nevet)
Ha jól tudom, egy éttermet is nyitottatok – mi ennek a szerepe és milyen ételeket lehet kapni?
Igen, a párommal a saját költségünkön nyitottunk egy élelmiszer-kereskedelmi funkcióval kiegészített helyi éttermet, ahol az alapítvány felvásárolja a környékbeli termelők által beszállított friss gyümölcsöt, zöldséget, majd ezeket előkészíti, feldolgozza, csomagolja, illetve a fogyasztói igényeknek megfelelő, helyi specialitásokat készít belőle. Szerettem volna, hogy a magyar vonatkozás megmaradjon, így az étlapon szerepel gulyásleves és palacsinta is. Maga az étterem az alkalmazottak és családjaik számára biztosítja a megélhetését, továbbá helyet ad egy olyan menzarendszernek, amin keresztül a városvezetés által kiválasztott, igazán szegény gyermekek az iskola után ingyen étkezhetnek. Az étkezést a gyermekek számára a támogatók biztosítják: havi 22 dollárból, azaz 6300 forintból egy gyerek heti öt alkalommal tud változatos ételt fogyasztani az étteremben. A napi menü minden esetben tartalmaz meleg ételt és gyümölcsöt is. Az étterem összekapcsolódik majd a mezőgazdasági projektünkkel is, ahol a fenntarthatóságot helyezzük a középpontba, itt olyan rászoruló családokat támogatunk majd, akik szeretnének dolgozni, vagy már dolgoznak mezőgazdasági területen, de nincs lehetőségük fejlődni, így az ő működésüket támogatásokból megvásárolt eszközökkel is segítjük, újabb növényfajtákat, vetőmagot, egyszerű szerszámokat biztosítunk számukra. Ez egy összetett projektlánc, egy hosszabb folyamat, amiben az étterem összekötő elem, egyfajta hídként szolgál.
Bianka és párja az étterem előtt (Fotó: Afrika Határok Nélkül)
Lelkileg megterhelő látni az ottani körülményeket?
Őszintén? Nagyon. Az indulásunk előtt arra gondoltam, kevésbé tud megrázni a helyzet, mint tavaly, hiszen már tudtam, mire számítsak, de rájöttem, hogy erre sosem lehet felkészülni. Most is többször elérzékenyültünk, ahogy láttuk az örömöt a kisgyerekek arcán, vagy a szülők tekintetén a hálát, hogy támogatjuk a gyerekük iskoláztatását. Egy érző embernek nehéz szívfájdalom nélkül belegondolni abba, hogy napi 1 dollárból étkeznek és a víz nekik továbbra is luxus.
El tudnád képzelni, hogy több időt, akár hónapokat, vagy éveket is kint töltenél?
Ha ezt a kérdést tavaly ilyenkor kérdezted volna, egyértelmű igen lett volna a válaszom. 2020-ban majdnem 3 hónapot voltam kint és terveztem, hogy visszaköltözöm. Az én életemben a tavalyi út sorsfordító erővel bírt. Nem hiszek a véletlenekben és tudom, minden okkal történik körülöttünk. Tavaly, amikor hazajöttem, éreztem, hogy a 2020-as év megmutatja az utamat. Hosszú évek egyedülléte után rám talált a szerelem, amire már nagyon vágytam és ez módosított pár tervet az életemben. A közös jövőnket a párommal elsősorban itthon tervezzük, de szerencsésnek érzem magam, mert támogat az alapítvánnyal kapcsolatos céljaim elérésében és örömmel jön velem Afrikába is. A mostani terveinkbe maximum pár hetes utazások férnek bele, amiket főleg a projektek megvalósítására fordítunk.
Mikor mész legközelebb és milyen feladatok várnak még rád?
Idén augusztusra tervezem a következő missziót. A projektekkel kapcsolatban folyamatos feladatok vannak itthon is, de szeretném augusztusban ellenőrizni, hogyan haladunk, miben tudok segíteni nekik, ha elakadás van. Emellett két olyan új projektötletem is van, amiből remélem, az egyiket meg tudom valósítani ebben az időszakban: augusztusig szeretnék 350 darab iskolatáskát összegyűjteni, hogy megkönnyítsük az iskolakezdést a tanzániai Green Eden Iskolába járó gyerekek családjai számára. Elindult az oktatástámogatási rendszerünk is, szeretnénk minél több gyereknek segíteni, hogy járhassanak iskolába. Ebbe a programba is várjuk azokat az embereket, akik szeretnék támogatni a gyerekek oktatását.
Interjúk az nlc-n:
- „A Covid miatt közelebb került hozzánk a halál, de egyfajta érzéketlenség is kialakult” – 30 éves a Magyar Hospice Alapítvány
- Kovács Áron: „Ha valahol nem kellettem, azonnal kellettem máshol”
- Karikó Katalin: Köszönettel tartozom azoknak, akik megnehezítették az életem