Montynál több mint másfél évvel ezelőtt leukémiát diagnosztizáltak, és ugyan eleinte nagyon jól reagált a kezelésekre, sajnos idén tavasszal a betegség visszatért, és a kutya állapota nagyon gyorsan romlott. Amikor gazdája, Carlos Fresco megtudta, hogy sajnos már csak nagyon kevés időt tölthetnek együtt, úgy döntött, elviszi egy utolsó nagy sétára a walesi hegyekbe, hiszen kedves emlékek fűződnek ehhez a régióhoz. Mivel Monty már nagyon erőtlen volt, nehezen tudott járni, ezért Carlos úgy döntött, Monty egy komfortossá tett talicskában kíséri majd el a túrára.
Mielőtt elindultak volna a Pen y Fanra, néhány napot a barátaiknál töltöttek Brecon városában, majd elindultak az utolsó közös kirándulásra. Az útjuk során nagyon sok kedves emberrel találkoztak, Monty, ami imádta az emberek közelségét, nagyon sok szeretetet kapott. „Mindenkinek mosolyt csalt az arcára, és emlékeztetett minket arra, hogy az élet nem is annyira borzalmas. A kedvenceink soha nem ítélkeznek, mindig ott vannak nekünk, és vigaszt nyújtanak, amikor a dolgok nem mennek jól” – nyilatkozta Carlos Fresco.
Sajnos Monty nem sokkal a kirándulás után elveszítette a rákkal szemben folytatott harcot, Fresco londoni otthona kertjében helyezte örök nyugalomra hű társát.
(via BBC)
Kapcsolódó cikkek:
- Extravagáns temetést rendezett a kutyájának, mert annyira jó fiú volt – fotók
- Megható búcsú: így köszöntek el a kiváló rendőrkutyától – fotók
- Több százan kísérték utolsó sétájára a haldokló kutyát