Négy gyereket mentett ki az árvízből a 12 éves lány Ukrajnában

nlc | 2021. Július 15.
Tettéért az Év hős-megmentője díjra jelölik.

Hősies tettről számol be a Kárpáthír: a 12 esztendős Tetjana 7 éves kisöccsét és három a szomszédságukban élő gyereket mentett meg a pusztító áradás elől a Rahói járásban, közölte a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége.

„A kislány hihetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot. A viharos időben az áradó folyó elől megmentette a testvérét és három szomszédjának gyermekét” – közölte Anatolij Poloszkov, Kárpátalja kormányzója. A 12 éves lány egyedül volt otthon a kisöccsével, amikor elkezdett áradni a folyó, a víz előbb elöntötte az udvart majd a házukat is. A kislány lekapcsolta az áramot, majd kézen fogta a 7 éves testvérét és a nagynénjéhez menekítette őt. A házban másik három gyermek volt, a víz ekkor már térdig ért a házban. Tetjana megnyugtatta őket és felmentek a ház második emeletére, ahol megvárták, hogy kimentsék őket. Poloszkov hozzátette, hogy „Tetjana cselekedete jó példa a számunkra, felnőttek számára, és megérdemli, hogy mindenki ismerje”. 

A lányt az Év hős-megmentője díjra jelölik.

A Rahói járás Ukrajnában: 

Hősök: 

Képünk illusztráció / Fotó: Unsplash

Exit mobile version