Megerőszakoltak egy nőt az olimpiai stadionban Tokióban

nlc | 2021. Július 19.
Még el sem kezdőtött, máris botrány van az olimpia körül.

Letartóztattak egy 30 éves üzbég férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénteken megerőszakolt egy 20 év körüli nőt a tokiói Olimpiai Stadionban, miközben zajlott a megnyitóünnepség főpróbája – írja az Index. A japán rendőrség közleménye szerint a feltételezett elkövető egy diák, Davronbek Rahmatullajev, aki az egyik alvállalkozó cégnek dolgozott, és az volt a feladata, hogy a főpróbáról tudósító újságírókat szendvicsekkel és üdítőkkel lássa el. A gyanú szerint Rahmatullajev – aki 2014-ben érkezett Japánba, konkrétan az Aicsi prefektúrába egyetemi tanulmányokat folytatni, de kibukott a tanintézményből, ezért dolgozik most az Olimpiai Stadionban – pénteken ismerkedett meg a 20 éves lánnyal, akit a stadion egyik folyosóján erőszakolt meg.

Fotó: Carl Court/Getty Images

Az üzbég férfi tagadja a vádakat, azt mondja, nem kellett erőszakoskodnia, a hölgy „benne volt” a dologban. A nő viszont másképp emlékszik, azt állítja, Rahmatullajev bevonszolta őt az egyik sötét folyosóra, és ott egy széken megerőszakolta. Az olimpia szervezőbizottsága villámgyorsan elhatárolódott az esettől, azt állítják, az üzbégnek semmi köze a szervezőbizottsághoz, a férfi a cateringet biztosító egyik alvállalkozónak dolgozik. A közlemény sajnálkozását fejezi ki az eset miatt, amely „aláássa a bizalmat az olimpia iránt”.

További cikkek a témában

Exit mobile version