Malalát nem lehet megállítani: átvette a diplomáját a 15 évesen fejbe lőtt, emberjogi aktivista

Farkas E. Lina | 2021. December 16.
Még csak 24 éves, de túl van egy merényleten, kapott egy Nobel-békedíjat, idén megházasodott, most pedig átvehette a diplomáját az Oxfordi Egyetemen.

2020-ban a világjárvány sok ember tervét keresztülhúzta, így olyan fontos életesemények, mint esküvők és diplomaosztók halasztódtak el. Nem volt kivétel ez alól a 24 éves Nobel-békedíjas aktivista, Malala Yousafzai sem.

Malala hivatalosan is átvette a diplomáját.
Fotó: Gettyi Images

A bestseller-írónő 2020-ban fejezte be tanulmányait, de az ő diplomaosztóját sem tartották meg világjárvány miatt. Egy év várakozás után most viszont bepótolták az ünnepséget. Az Oxfordi Egyetemen végzett lány az Instagramján posztolt képeket a különleges alkalomról, a fotókon láthatjuk a családját és a barátait is, akik büszkén ünneplik a jeles eseményt. Yousafzai a rá jellemző alázattal és egy csipetnyi humorral jelentette be, hogy friss diplomás lett:

„Mondtak néhány latin szót, és most úgy tűnik, vagy egy diplomám.”

 

Malalának bőven van miért büszkének lenni magára, hiszen kilenc évvel ezelőtt (csak mert a tálibok szigorú szabályai ellenére tanulni szeretett volna, és mert a  lányok oktatáshoz való jogáért szót mert emelni), 15 évesen fejbe lőtték az iskolabuszon. A fiatal lány azonban túlélte a merényletet, Angliában megműtötték, és felépülése után folytatta az aktivizmusát. És persze a tanulmányait.  

Noha csak júliusban múlt 24 éves, életéről könyv és film is született már. 2013-ban megjelent memoárja világszerte milliós példányszámban kelt el, és beszédeiért is komoly összegeket kap, amit nagyrészt jótékonykodásra költ. Azóta szerepelt a Vogue címlapján is, és pár hónappal ezelőtt élete másik fontos eseményén is túl van, összeházasodott Asser Malikottal.  Malala korábban többször elmondta interjúkban, hogy nem hisz a házasság intézményében, de a gondolkodása megváltozott, miután találkozott élete párjával. A férfi más területen dolgozik, mint Malala: Asser a Pakisztáni Krikettbizottság (PCB) főigazgatója. 2019 júniusa óta ismerik egymást.

(My Modern Met)

Exit mobile version