Háborús területen, gördeszkán váltják meg a világot ezek a fiatal lányok

„Az, hogy gördeszkázni kezdtem, óriási hatással volt rám, sokkal bátrabb lettem tőle, és erre nagyon nagy szükségem volt. Ez egy olyan tapasztalat, amit szeretnék megosztani másokkal is, szeretném, ha akár csak egy pillanatra, de ők is átélhessék ezt” – idézi a Guardian Huara Medina Montañót, a csak lányokból álló bolíviai gördeszkás csapat, az ImillaSkate tagját. Az imilla annyit tesz, hogy fiatal lány aymara és quechua nyelven, és a névválasztással az alapítók arra szerettek volna utalni, hogy ahogyan a helyi lakosság nagy része, ők is az őslakosok leszármazottai. De nem csak a nevükkel tisztelegnek felmenőik előtt, gyakran látni őket népviseletben, vagyis pollerának hívott szoknyában deszkázni, és gyönyörű, hosszú hajukat is két fonatban hordják, ahogyan tették nagyanyáik, dédanyáik is. 

„Eleinte nem hordtunk népviseletet, úgy öltöztünk, ahogyan bármilyen más deszkás is, csak később jött az ötlet, hogy hagyományos ruhákat hordjunk, hogy ez legyen a különös ismertetőjegyünk. És mindez persze nem csak a polleráról szól, hanem arról is, hogy egyre jobbak legyünk, egyre több új trükköt tanuljunk meg. Számomra a gördeszkázás egyenlő a fejlődéssel” – nyilatkozta az ImillaSkate másik tagja, Deysi Tacuri López, aki hozzátette, fontos számára, hogy minél több fiatallal ismertesse meg ezt a sportot, illetve az őslakos népek kulturális örökségét. 

– vallja Daysi, aki a többiekkel együtt hosszú órákat tölt gyakorlással az Ollantay Parkban, amely egyike a városban található két gördeszkaparknak.

Külső szemlélőként lenyűgöző látvány, ahogyan a szoknyák pörögnek, forognak, és Tacuri szerint nem könnyű ezekben a ruhadarabokban bonyolultabb trükköket véghezvinni, de az üzenet, amit rajtuk keresztül akarnak közvetíteni, sokkal fontosabb. A pollerát, ami Spanyolországban a szegényebb, paraszti rétegek viselete volt, a gyarmatosítók kényszerítették rá az őslakosokra, így igyekeztek őket saját képükre formálni, majd – főleg a hegyvidéki emberek között – népviselet része lett, de úgy, hogy próbálták olyan kiegészítőkkel, egyéb ruhadarabokkal hordani, amelyek őseik sajátja volt.

„A pollerát a vidékkel, a tudatlan, szegény emberekkel azonosítják, de mi szeretnénk, ha az emberek megértenék, hogy semmi baj nincs a pollera viselésével, része a kulturális örökségünknek” – mondja Santiváñez.

Ugyan mindannyiuk családjában voltak olyan nők, akik hordták a hagyományos viseletet, nem mindenki volt elragadtatva attól, hogy szoknyában akarnak gördeszkázni. 

A lányok sem szívesen tették volna tönkre az édesanyáik, nagyanyáik, dédanyáik díszes szoknyáit, így egy idő után máshonnan igyekezték beszerezni azokat. Amikor megjelentek Cochabamba legnagyobb szabadtéri használtruha-piacán, mindenki meglepődött. „Az emberek nem értették, hogy fiatal, városi lányok miért akarnak így öltözködni. De megpróbáljuk elmagyarázni, hogy ez segít megérteni a múltunkat, az anyáinkat, nagynénéinket és nagymamáink világát” – jegyezte meg Tacuri.

A csapatot Daniela Nicole Santiváñez Limache alakította 2019-ben két barátnőjével az ország harmadik legnagyobb városában, Cochabambában, és most már majdnem tízen vannak. Danielát fivére tanította meg deszkázni gyermekként, de mivel nem voltak női példaképek, és édesanyja is állandóan panaszkodott a sérülései miatt, egy időre felhagyott a deszkázással, csak főiskola után tért vissza régi hobbijához, és hamarosan társakra is talált.

– emlékszik vissza a kezdetekre Santiváñez a National Geographicnak adott interjújában. 

Bár a kollektíva székhelye Cochabambában van, a közösségi oldalaknak köszönhetően a világ minden táján vannak rajongóik, több mint 5000 követőjük van az Instagramon, emellett szintén többezres táborral rendelkező Facebook-oldaluk és YouTube-csatornájuk is. Természetesen szeretnek visszaadni saját közösségüknek is, az egyik parkban, egy elhanyagolt területen, a bűnözés által komolyabban sújtott környéken hoztak létre parkot, oktatásokat kezdtek tartani környékbeli gyerekeknek.

A világot jelentő deszkák

Nemcsak az ImillaSkate az egyetlen olyan női deszkáscsapat, amit az egész világon egyre többen ismernek meg, 2020-ban például a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat vihette haza a Learning to Skateboard in a War Zone If You’re a Girl. Ez a film a Skateistan nevű nonprofit szervezetről szól, amely 2007-ben jött létre Kabulban, hogy elszegényedett környékről származó lányokat tanítsanak írni és gördeszkázni.

A programot egy ausztrál deszkás, Oliver Percovich indította útjára. Percovich azután költözött Afganisztánba, miután barátnője kutatói állást kapott az országban, és közben magának is igyekezett valami állást találni. Addig is, deszkázással ütötte el az időt, majd egy régi szökőkútban kezdett el gördeszkás foglalkozásokat tartani a helyi gyerekeknek, akik között szép számban akadtak lányok is, volt idő, amikor a 800 diák 45 százaléka lány volt.

Az UNICEF szerint Afganisztán az egyik legrosszabb hely a világon, ha valaki nőnek születik, és ez így volt már a tálib hatalomátvétel előtt is. Szerencsére Percovichék ki tudtak használni egy kiskaput, ugyan számos sport tabu volt a lányok számára, de a gördeszkázás meglehetősen ismeretlen sportág volt, annyira, hogy nem is tekintettek rá sportként, így nem volt tiltott számukra. 

„Az egyik csodálatos dolog a gördeszkázásban az, hogy – talán jobban, mint sok más sportág – megmutatja, hogy ezek a lányok mennyire szívósak és rugalmasak tudnak lenni. Hihetetlen bátorsággal vetik magukat bele, és ha elesnek, azonnal felpattannak, visszarohannak a sorba, és szurkolnak a barátaiknak. Ez egy remek módja annak, hogy bemutassuk az afganisztáni fiatal nők erejét, lelkesedését és pozitív hozzáállását” – nyilatkozta Jessica Fulford-Dobson brit fotós, aki egy csodás sorozatot készített a Skateistan programról.

Percovich elmondása szerint igyekezett tiszteletben tartani a helyi szokásokat, nem akarta, hogy egy az egyben másolják a nyugati gördeszkás kultúrát, a cél az volt, hogy saját útjukat járják, és úgy tűnt, komoly változásokat tudnak majd elérni. „Ráeszméltem, hogy az összes lány különböző etnikai csoportokból, különböző társadalmi-gazdasági osztályokból származik, néhányan inkább középosztálybeli gyerekek voltak, néhányan pedig utcai munkások, és valahogy a gördeszka összehozta őket, és teret teremtett számukra ebben az ellenséges környezetben. Amit ott láttam, az egy csodás lenyomata volt annak, amilyen az egész ország lehet.” 

Sajnos a tavaly történtek mindent megváltoztattak, 2021 augusztusában felfüggesztették afganisztáni programjaikat, és csak most kezdenek újra aktívabban részt venni a helyi közösségek életében. „Megígértük, hogy nem fordítunk hátat az afganisztáni gyerekeknek. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ismét támogatást tudjunk nyújtani közösségeinknek, és tudassuk diákjainkkal, hogy a tavalyi események káoszában és zűrzavarában nem feledkeztünk meg róluk” – írták honlapjukon. Természetesen közben sem tétlenkedtek, a világ több pontján, például Kambodzsában is elindítottak egy hasonló programot.

És nemcsak ők tesznek azért, hogy a fiatalok, fiúk és lányok egyaránt megismerhessék a gördeszkázást, azt, hogy négy kerék és deszka hogyan változtatja meg emberek életét, hogy átélhessék mondjuk azt, amit a Keleti Blokk fiataljai éltek át, amikor a hetvenes években itt is egyre jobban terjedni kezdett ez a nyugati hóbort. Gázában a gördeszkázás még mindig új sport, amit a helyiek vagy a rendőrség gyakran nem néz jó szemmel, de egyre több park van, ahol a fiatalok gyakorolhatnak, és köztük vannak lányok is, akik ezzel nagyobb kockázatot vállalnak, mint a fiúk.

„A társadalmi szokások és hagyományok miatt a lányok közül sokan nem merik kipróbálni ezt a sportot, különösen, ha a családjuk nem bátorítja őket a gyakorlásra. Ráadásul sokuknak nehézséget okoz gördeszkához jutni” – nyilatkozta az Al-Monitornak Rajab al-Rifi, akinek 2019-ben jutott eszébe, hogy mi lenne, ha létrehoznának egy lányokból álló csapatot. Ebben az évben kapott rá a deszkázásra Marah Hassouneh is, akit nem riasztott vissza az, hogy neki elvileg nem szabadna űznie ezt a sportot. A hidzsábot viselő és az al-Shati menekülttáborban élő Hassouneh elmondta, először családja is elutasította az ötletet, de ők inkább azért, mert féltek, hogy megsérül. Végül mégis megengedték neki, hogy csatlakozzon a csapathoz. Mindenesetre reméli, hogy a sportág nagyobb figyelmet kap, és hogy a társadalom megítélése a gördeszkásokról megváltozik. Szerinte egyébként új gördeszkaparkokra lenne szükség Gázában, hogy tovább fejlődjön ez a sportág, és a sportolók részt vehessenek az arab és nemzetközi versenyeken. 

További példák is vannak még, a Netflix 2021-ben mutatta be a Skater Girl című filmet, ami egy Indiában élő lányról szól, akinek minden álma az, hogy gördeszkabajnok legyen. A film körül volt egy kis botrány, az ország egyik legismertebb női gördeszkása, Asha Gond ugyanis azt kifogásolta, hogy a film készítőit szemmel láthatóan megihlette az ő és társinak története, de nem kapták meg a nekik kijáró tiszteletet. „Miután megnéztem a filmet, írtam egy e-mailt nekik arról, hogy miért nem említettek meg minket. A hozzám hasonló emberek olyan keményen dolgoztak a társadalmi változásokért. Soha nem válaszoltak, és most már semmit sem lehet tenni” – idézi őt a Vice. Hozzátette, a film rendezője néhány évvel korábban eljött az egyik workshopjukra, de szó sem volt arról, hogy filmet forgat majd.

És akkor a történeti hűség kedvéért: Gond faluja, Janwaar 2016-ban vált híressé, amikor Ulrike Rheinhardt német aktivista építettett egy gördeszkapályát, ahol nemre, kasztra való tekintet nélkül játszhattak együtt a gyerekek megtörve ezzel az évszázados hagyományokat. Gond később több nemzetközi és nemzeti bajnokságokon versenyzett, falujában ő volt az első, aki Indián kívülre utazott.

A nők maradjanak csak a vasalódeszkánál? 

Ugyan még mindig elkerekednek a szemek, ha valaki lányként vagy nőként gördeszkázik, ahogyan az is komoly hírértékkel bír, ha profiként űzi ezt a sportot, a lányok jelen voltak a kezdetektől fogva, persze a nemek aránya régen talán a mainál is rosszabb volt.

És persze hiába volt sok szempontból nagyon befogadó a deszkás közösség, a szexizmus itt is utolérte a nőket. A King Skate című cseh dokumentumfilmben, ami azt mutatta be, milyen volt a helyi gördeszkás kultúra az 1970-es és 1980-as években, az egyik főszereplő bevallotta, ő egyáltalán nem híve a női deszkásoknak, bár azért van, akinek jól áll a deck.

És hiba lenne azt gondolni, hogy ez régen volt, és hogy ez biztos most is csak olyan országokban van jelen, ahol a nőket másodrendű állampolgárként kezelik. Hogy milyen lányként egy fiúsnak tartott közegben boldogulni, azt szórakoztató módon mutatja be a Skate Kitchen című film, valamint a folytatásaként készült Betty című sorozat.

– hangzik el ennek a sorozatnak az egyik részében az egyik szereplőtől, amikor egy másik lány kijelenti, azért nem tanul meg deszkázni, mert nem akar a fiúk előtt bénázni. Igen, lehet azt mondani, hogy ez fikció, de a filmnek és a sorozatnak a főszereplői is egy létező New York-i lánycsapat tagjai, akik a való életben szerzett élményeikből is merítettek.  

Hogy van még hova fejlődni, az bizonyítja a Dél-Kaliforniai Egyetem munkatársainak 2020-ban publikált kutatása, ami szerint egyébként a gördeszkázás jót tesz a fiatalok lelki egészségének, segít a közösségépítésben, illetve abban, hogy nyitottabbak legyenek a sokszínűségre, de aminek szerzői megállapították, a gördeszkázó lányokat és fiatal nőket még mindig szeretik partvonalra állítani. A tanulmány egyik társszerzője, Neftalie Williams egy interjúban azért fontosnak tartotta kiemelni azt is, ahhoz képest, hogy ez a sport csak közel hatvan éve létezik, gyorsan változik, hiszen a deszkás közösségek sokkal természetesebb, organikusabb módon jönnek létre. 

– tette hozzá.